KezdőlapFormula ESam Bird nyert Rómában, Rosenqvist az élről esett ki

Sam Bird nyert Rómában, Rosenqvist az élről esett ki

-

Virgin Racing versenyzője, Sam Bid nyerte a Formula E mai futamát, Rómában.

A rajtot követően megtartotta első helyét a pole-ból induló Felix Rosenqvist, mögötte pedig Bird és Mitch Evans érkezett. Jean-Eric Vergne pedig örülhetett, hogy „túlélte” ütközését Alex Lynnel.

Boxkiállásuk, autócseréjük után Rosenqvist megtartotta első helyét.

Nem sokkal később teljes pályás sárga zászlós fázis következett, mivel Lynn autója megállt a 10-es kanyarban, a 13-asban pedig négyen és összecsúsztak: Oliver Turvey, Nick Heidfeld, Luca Filippi és Edoardo Mortara.

Bird ez után kezdett felzárkózni Rosenqvistre, de megelőznie már nem kellett, mivel a svéd versenyző Mahindrája félreállt és feladta a versenyt, miután a sikánon átszáguldása következtében úgy tűnt, hogy eltört a bal hátsó felfüggesztése.

Ezt követően Bird meg tudta nyerni a versenyt, mögötte pedig Lucas di Grassi és André Lotterer éltek célba.

A pontverseny élén továbbra is Jean-Eric Vergne áll 119 ponttal. A második Bird (101 pont), harmadik pedig Rosenqvist (82 pont).