http://www.racingline.hu Formula E Formula E: Vergne továbbra is „éhes” a sikerre

Formula E: Vergne továbbra is „éhes” a sikerre

Fotó: FIA Formula E
Forrás: autosport.com
Vergne

Az aktuális bajnok, Jean-Eric Vergne elmondta, hogy a jövőben szeretne még több futamgyőzelmet és VB címet szerezni az elektromos szériában, miután a 2017/18-as bajnokságot megnyerte.

Vergne azóta nem szerzett bajnoki címet, mióta megnyerte a Formula 3-mas szériát még 2010-ben.

A francia versenyzőnek támadnia kellett a tizennyolcadik helyről rajtolva, miután ő és csapattársa, André Lotterer, ki lettek zárva az időmérőről, mert az autójuk felülmúlta az előírt maximum teljesítményt.

„Világbajnok lettem, ennek ellenére nem fogom eldobni a fegyvereimet, és valójában még motiváltabb lettem.”- mondta Vergne, miután megnyerte a második versenyt New York-ban.

„Megnyerni a címet az egy dolog, de most minden előröl fog kezdődni. Azt hiszem bizonyítottam a rátermettségem, és most az a cél, hogy a következő szezonban is így teljesítsek. Ezek alapján fogok cselekedni a következő szezonban, amit már nagyon várok. Mindenki pihenni fog, élvezni a nyarat, és talán meg fogjuk ünnepelni a győzelmünket, mert ez egy nagyon komoly elismerés. Nem csak egy VB címet szeretnék. Szeretnék többet is, amibe mindent bele fogok adni a jövőben.”

Vergne Lucas di Grassi előtt ért célba, aki így nem szerezhette meg negyedik győzelmét a szezonban. De ez sem volt elég ahhoz, hogy a Techeetah megszerezze a konstruktőri címet, amit az Audi elhappolt előlük.

„Jó volt a rajtom, rendkívül agresszív voltam, és így uralni tudtam a versenyt.”- mondta Vergne.

„Nagyon nehéz volt, mert mindkét Audi rendkívül erős a versenyeken.  Mindannyian tudtuk, hogy ez New Yorkban sem lesz másképp.

„Nem engedhettem meg magamnak egy hibát sem.

Vergne elmondta, hogy szeretné motiválni csapatát, hogy jövőre a konstruktőrök között is győzhessenek, ugyanis a kínai csapat jövőre mér nem Renault erőforrással fog működni.

„Nehéz ez a csapatnak, mert nagyon sokat nyújtottak számunkra, és amit egy ilyen kis csapat elért, az egyszerűen fantasztikus, nem úgy, mint, ha egy gyári csapat érné el, például az Audi,”- mondja Vergne. „Egy új gyártóval, magasabb költségvetéssel, képesek leszünk a jó szereplésre. Még mindig egy új csapatnak számítunk, mindenki sokat tanul, és mindenkinek motiváltnak kell lennie ahhoz, hogy bajnokságot tudjanak nyerni.”

(Szerző: Boa Bence)

Még több kapcsolódó cikk betöltése
Load More By Racingline Hírek
Load More In Formula E

Nézd meg ezt is

Hivatalos: Monteiro Suzukában újra versenyezni fog!

A Honda bejelentette, hogy a tavalyi balesete miatt hosszú ideig a versenyzéstől távol mar…