KezdőlapFormula SportChadwick sok ajánlatot kapott 2020-ra

Chadwick sok ajánlatot kapott 2020-ra

-

A Williams helyettes csapatfőnöke, Claire Williams elmondása szerint a csapat fejlesztő versenyzője, Jamie Chadwick sok ajánlatot kapott arra vonatkozóan, hogy hol versenyezzen 2020-ban, de a Williams még nem döntött a versenyzőnő további pozíciójáról.

Chadwick megnyerte a W Series legelső szezonját idén, és három versenyhétvégén jelen volt a Williams F1-es csapatánál, valamint egy Euroformula teszten is részt vett Silverstone-ban.

Williams sokat dicsérte a fiatal versenyzőnőt, és elmondása szerint tényleg segítségére volt a csapatnak, mint fejlesztő versenyző.

„Jamie-nek fontos szerepe volt idén és mikor velünk jön a versenyekre, akkor nagyon figyelmes, nagyon figyel a mérnöki eligazításokon.” – mondta Williams a GPToday.net-nek. „Figyeli a versenyzőket, hogy mi folyik a pályán, és tanulja, hogyan is működik egy Forma-1-es hétvége.”

„Azt hiszem, még nem jelentette be 2020-as terveit, de azt tudom, hogy sok ajánlatot kapott.”