KezdőlapFormula SportFormula 2Íme a Formula 2 és a Formula 3 módosított versenynaptára

Íme a Formula 2 és a Formula 3 módosított versenynaptára

-

Miután végre hivatalosan is kiadták a változtatott Forma-1-es versenynaptár első részét – ami csakis kizárólag európai helyszíneket tartalmaz – a két alsóbb kategória, a Formula 2 és a Formula 3 versenynaptárát is bejelentették.

Mindkét bajnokság Bahreinben vette volna kezdetét a március 20-tól 22-ig tartó versenyhétvégével, azonban a koronavírus járvány miatt el kellett halasztani a hétvégét és kötelező szünetet kellett elrendelni csakúgy, mint az összes többi bajnokságban.

Azóta az F2 és az F3 közösen elemezte a helyzetet a Forma-1-gyel – akik szorosan együttműködnek számos európai szervezettel és az FIA-val. Mindezt azért tették, hogy a lehető leghamarabb képesek legyenek elkészíteni a módosított versenynaptárat, hogy visszatérhessenek a versenyzéshez.

A Forma-1 által kiadott közlemény kimondja, hogy az egészség és a biztonság lesz a lefontosabb tényezők ezen események megrendezése során. Ebből következik, hogy szigorú szabályozások lesznek érvényben a helyszíneken, az előbb említett kritériumok biztonsága érdekében. Ezen szigorú rendelkezések nem csak a Forma-1-re, hanem a Formula 2-re és a Formula 3-ra is érvényesek lesznek.

„Először is szeretném megköszönni a Forma-1 vezetőinek és az FIA-nak, hogy képesek voltak megálmodni ezt a versenynaptárat,” – mondta a két kisebb kategória ügyvezető igazgatója, Bruno Michel. „Örömmel tölt el, hogy a Forma-1 mellett a Formula 2 és a Formula 3 is folytatódhat az első nyolc kijelölt versenyhelyszínen.

„Az viszont sajnálatos, hogy ezeken a versenyhétvégéken nem lehetnek jelen a szurkolók, azonban örülünk annak, hogy a televízió képernyőin keresztül nyomon követhetik majd a sorozatokat és újra szurkolhatnak kedvenceiknek.

„Biztosítok mindenkit, hogy a 2020-as szezon Monza után is folytatódni fog. Amint lehet, be fogjuk jelenteni a szezon második felének versenyeit.”

A két sorozat versenynaptára teljes mértékben megegyezik a Forma-1 versenynaptárával, azonban ezen szériákban minden versenyhétvégén két versenyt szoktak rendezni: egy fő és egy sprintversenyt.