Az egykori F1-es, jelenleg Formula E versenyző Felipe Massa azon a véleményen van, hogy honfitársának, Sergio Sette Camarának meg kell nyernie a Formula 2-es bajnokságot, hogy bebizonyítsa, alkalmas a Forma-1-ben való szereplésre.

Sette Camara tavaly hatodik helyen zárt az F2-ben, és bár nyerni nem tudott, stabil teljesítménye sokaknak felkeltette a figyelmét. Idén pedig mát a McLaren teszt- és tartalékversenyzője.

- Hirdetés -

Miután Massa 2017 végeztével távozott a Forma-1-ből, nincs brazil versenyző a mezőnyben. Sette Camara lehet talán a következő, de ehhez még bizonyítania kell. Massa szerint azonban az F2-ben harmadik szezonját kezdő Sette Camara nehéz helyzetbe van, mivel egyesek, például Lando Norris, mindössze egy F2-es szezon után F1-es üléshez jutottak.

“Remélem, hogy hamarosan lesz megint brazil a Forma-1-ben.” – mondta Massa az Autosportnak. “Sergio egy gyors versenyző, jó munkát végez, csodálatosak a versenyei. Meg kell nyernie a bajnokságot, meg kell mutatnia, hogy képes bekerülni az F1-be.”

“Tényleg a legjobbakat kívánom neki. Tudjuk, hogy megy ez a Formula 2-ben, azok a srácok, akik elindultak, és nyertek, most már a Forma-1-ben vannak, és versenyképesek. Ha megérkezel a Formula 2-be, és nem nyersz, és a második évedben sem nyersz, akkor nem érdekled az embereket.”

“Nem mondom, hogy nincs meg a tehetsége, mert megvan. Ugyanakkor tudom, hogy milyenek az emberek a Forma-1-es paddockban.”

Az idei Formula 2-es mezőny tagjainak listáját ide kattintva nézheted meg.