KezdőlapFormula 1Mick Schumacher a Ferrari mellett döntött?

Mick Schumacher a Ferrari mellett döntött?

-

Régóta találgatják, hogy a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia, Mick, édesapja melyik egykori csapatának kötelékében fog kikötni, vagyis a Mercedes, vagy a Ferrari karolja-e fel? Hiszen tudvalevő, hogy mindkét csapat érdeklődést mutat az ifjú Schumacher iránt.

Olasz sajtóértesülések szerint azonban Mick Schumacher a Ferrari mellett tette le voksát, vagyis a Ferrari Driver Academy tagja lesz.

Michael Schumacher hét bajnoki címéből ötöt a Ferrarival nyert, és legendássá vált a Schumacher-Ferrari páros. Ez nyilvánvalóan Micknek is imponál, aki az Olasz Nagydíjon jelen volt idén, és említette is, hogy szeretne egy nap Ferrari versenyző lenni.

2019-ben egyébként a 19 éves Mick a Formula 2-ben folytatja pályafutását, továbbra is a Prema csapattal, melynek ferraris kötődése, noha mercedeses is. Mindemellett a Premától került az F1-be például Charles Leclerc, Esteban Ocon és Antonio Giovinazzi is.

Az FIA Gálán a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff méltatta Micket, jövőjét illetően pedig hozzátette: „Talán egy nap majd velünk, talán nem…”

A Ferrari csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene pedig szeptemberben azt mondta: „Ilyen névvel, mely történelmi oldalakat írt a Ferrari történetében, Maranello ajtaja mindig nyitva áll előtte.”

Az olasz Motorsport.com szerint pedig Mick a Ferrari mellett döntött, mivel az ő programjukkal jobban szimpatizált. Ezt minden bizonnyal Leclerc esete is motiválta, hiszen a monacói is premás és Ferrari Driver Academy-s volt, bajnok lett GP3-ban és F2-ben is, majd idén debütált az F1-ben a Saubernél, jövőre pedig már a Ferrari F1-es versenyzője lesz.