KezdőlapFormula SportFormula 3Ticktum és Schumacher nem indulnak az Asian F3 Winter Series utolsó versenyein

Ticktum és Schumacher nem indulnak az Asian F3 Winter Series utolsó versenyein

-

A Red Bull Junior Team jelenleg legmagasabb szinten lévő versenyzője, Daniel Ticktum is elindult idén az Asian F3 Winter Series-ben.

A három versenyhétvégéből azaz kilenc versenyből álló bajnokság az utolsó versenyhétvégéje előtt áll, ezen azonban már nem fog rajthoz állni a brit versenyző. Azzal a reménnyel indult a bajnokságban, hogy megszerzi az F1-es szuperlicenszhez hiányzó pontokat, ez azonban két okból sem sikerülhet: egyrészt, mert az eddigi hat versenyen gyengén szerepelt, , másrészt mert menet közben kiderült, hogy az előzetes ígérettel ellentétben a bajnokságért az FIA nem oszt szuperlicensz pontokat. Így aztán Ticktum számára nem sok értelme maradt a bajnokság befejezésének.

A versenyző idén a japán Super Formulában fog versenyezni, ahol továbbra is az a célja, hogy minél többet nyerjen, lehetőleg meg is nyerje a bajnokságot és értékes szuperlicensz pontokat szerezzen.

Nem fejezi be az Asian F3 Winter Series-t David Schumacher sem, párja, Keszthelyi Vivien azonban marad, már ott is van az utolsó három verseny helyszínén.

Újként érkezik azonban a mezőnybe a fináléra a Renault-támogatott Christian Lundgaard és Victor Martins, valamint a Red Bull Junior Teamből Jack Doohan.