KezdőlapFormula SportFormula 2Nicholas Latifi nyerte a káoszba fulladt sprintversenyt Bakuban

Nicholas Latifi nyerte a káoszba fulladt sprintversenyt Bakuban

-

A Williams tartalékpilótája, Nicholas Latifi tovább tudta növelni előnyét az összetettben, miután megnyerte a Forma-2 sprintversenyét Bakuban. A futam eléggé eseménydús volt, ugyanis a biztonsági autónak három alkalommal kellett a pályára hajtania.

Először Tatiana Calderon fékezte el magát a kettes kanyarban, majd ütközött neki svájci duónak, Ralph Boschungnak és Louis Deletraznak. A baleset következtében mindhárom pilótának fel kellett adnia a versenyt.

Mick Schumacher csapattársa, Sean Gelael repülőrajtot vett és megelőzte az első sorból rajtoló Nikita Mazepint és Juan Manuel Correaát. A Prema indonéz versenyzője ezután meg is tudott lógni előlük. Az újraindítás után Gelael meg tudta tartani a vezető helyét, azonban mögötte már a bajnokság éllovasa, Latifi haladt. A kanadai nagyon gyorsan utolérte az indonéz Premáját, majd meg is előzte azt. Gelael ezek után nem tudott jó tempót autózni, ami miatt számos pozíciót vesztett.

Latifi már 3.7 tized másodperces előnnyel vezetett, amikor újra behívták a biztonsági autót Giuliano Alesi és Guanyu Zhou balesete miatt. A kínai pilóta elmérte a hármas kanyar féktávját és hátulról torpedózta meg Jean Alesi fiának a Tridentjét.

Correa az újraindítás után elfékezte magát, azonban csodával határos módon sikerült megtartania a második helyét a tegnapi főfutam győztesével, Jack Aitkennel szemben. A mögöttük haladó Luca Ghiotto azonban nekiment Aitkennek és a falban kötött ki. Az olasz pilótához még Mazepin és Jordan King is csatlakozott. Harmadszorra is pályára gurult a biztonsági autó, azonban ez a szakasz olyan hosszú volt, hogy az újraindítás után már csak két kör volt hátra a versenyből.

Latifi végül megnyerte a versenyt, ezzel megszerezve második győzelmét az idei szezonban. Correa lett a második, aki így először ünnepelhetett a pódiumon az F2-ben. Aitken egy utolsó körös előzéssel szerezte meg a harmadik helyet Nyck De Vries-zel szemben. Mick Schuamcheregy bámulatos felzárkózás után lett ötödik. A német fiatal, aki az utolsó körben előzte meg a csapattársát, a tizenkilencedik helyről érte el ezt a bravúrt.

Gelael ezek után még két pozíciót vesztett és végül be kellett érnie a nyolcadik hellyel. Sergio Sette Camara lett a hatodik, Dorian Boccolacci pedig a hetedik helyen zárta az azeri hétvégét.

A következő Forma-2-es versenyhétvégét Barcelónában a Circuit de Catalunyán rendezik majd két hét múlva!