KezdőlapFormula SportW Series: Kimiläinen Misanót is kihagyja, Keszthelyi újra versenyezhet!

W Series: Kimiläinen Misanót is kihagyja, Keszthelyi újra versenyezhet!

-

A W Series alapvetően 18 fős mezőnyének tagja, a finn Emma Kimiläinen a most következő misanói hétvégét is kihagyja, orvosi tanácsra.

A W Series pedig mindkét tartalékversenyzőjét, a 29 éves belga Sarah Bovy-t és a 18 éves magyar Keszthelyi Vivient is rajthoz állítja hétvégén, mivel mindketten ott voltak a rajtrácson az előző versenyen, de nem tudták megmutatni, mire képesek, mivel Bovy műszaki okokból a rajtrácson ragadt, Keszthelyit pedig kiütötték a versenyből.

„Nagyon csalódott vagyok, hogy nem versenyezhetek Misanoban a hétvégén, de megértem a tanácsot, amit kaptam és betartom azt.” – mondta Kimiläinen. „Úgy érzem, hogy a toppon voltam a W Series autóban az edzéseken és kvalifikációkon, melyeken részt vettem Hockenheimben és Zolderben, így igazán sajnálatos, hogy így alakult, önhibámon kívül, és hogy nem alakíthatom át a tempómat versenyeredménnyé.”

„Abban reménykedek, hogy július elejére, a Norisringre már teljesen fitt leszek és hogy erős teljesítményt mutathatok majd a három maradék versenyen, a Norisringen, Assenben és Brands Hatch-ben.”