KezdőlapFormula SportFormula 3Billy Monger már F3-as autót vezet!

Billy Monger már F3-as autót vezet!

-

Billy Monger 2017 áprilisában, brit F4-ben szenvedett súlyos balesetet, melynek következtében mindkét lábát amputálni kellett. A 18 éves fiú azonban továbbra is életvidám és még annál is jobban elszánt. Nem adta fel álmát, továbbra is autóversenyző akar lenni. Korábban már tesztelt különféle autókat, melyeket némileg átalakítottak számára, most azonban a Carlin csapat jóvoltából már F3-as autóval gyakorol!

„Pár hónappal ezelőtt még nem gondoltam, hogy ez lehetséges lehet.” – írta Billy Instagramon. „Hosszú még az út előttem, de egyre közelebb a cél. Köszönöm Carlin Racing, hogy ezt lehetővé tettétek.”

„Remek munka, Billy Monger!” – írta a Carlin csapat. „Büszkék vagyunk rá, hogy részesei lehetünk az utadnak, és reméljük, hogy együtt állhatunk majd a brit F3 rajtrácsán 2018-ban!”