KezdőlapFormula SportFormula 3Formula 3: Ticktum a tizedik helyről tudott nyerni Spában

Formula 3: Ticktum a tizedik helyről tudott nyerni Spában

-

Nagyon izgalmas második versenyt láthattunk a Formula 3 második versenyén Spában, amit a 10. helyről rajtoló, Daniel Ticktum tudott megnyerni. Ticktum így már az egyéni pontversenyt is vezeti.

Daniel Ticktum a 10. helyről indult, de ez nem állította meg őt, ugyanis végiggázolt a mezőnyön, és a végén a saját csapattársával, Fabio Scherer-rel vívott parázs csatát a győzelemért.

A Motorparkos versenyzők az elején már ajándék pozíciókat szereztek, ugyanis Mick Schumacher ütközött a saját csapattársával, Guanyu Zhou-val, és egy defekt miatt kiesett. Zhounak pedig ki kellett állnia a boxba egy új első szárnyért. Utána pedig a két élen haladó pilóta, Ralf Aron és Jüri Vips ütközött a Kemmel egyenes végén, így mindkettejük számára véget ért a verseny.

Így Scherer örökölte meg a vezető helyet, Robert Schwartzman előtt. Schwartzman nem örülhetett sokáig a második helyének, ugyanis Daniel Ticktum a hatodik körben maga mögé utasította a Premás versenyzőt a Kemmel egyenes végén, ami a pálya legkedveltebb előzési pontja.

Két kör múlva Ticktum Scherer-t is megelőzte ugyanott, ahol Schwartzmant is, de védekezni kényszerült a Les Combe-ban, mert Scherer nem akarta annyiban hagyni a dolgot.

Ticktum csupán egy körig vezetett, ugyanis Scherer visszaelőzte őt, de a Red Bull ifjonca azonnal visszaelőzte őt a Radillionban, de megint védekezni kényszerült a Les Combe-ban. Habár Scherer, akinek az abroncsai már a végét járták, még próbálkozott a következő körökben, Ticktum sikeresen kivédte a támadásokat, majd meglépett a svájci pilóta elől.

„A szezon nagy részében a csapat hagyta, hogy versenyezzünk egymással”- mondta Ticktum. „Ezen a versenyen megmutattuk, hogy tudunk tisztességesen küzdeni egymással, habár szerintem ijesztő lehetett Fabio számára, amikor megérkeztem mögé.

„Amint az élre kerültem, megpróbáltam meglépni Fabio elől a második szektorban, de vissza tudta szerezni azt az időt a harmadik szektorban, amit kapott tőlem a másodikban.”

Scherer-nek a futam vége felé már védekeznie kellett az első futam győztese, Jeha Daruvala ellen, aki már közel volt a svájcihoz az utolsó körökben. Annak ellenére, hogy az indiai hibázott a Pouhon-ban, közel tudott maradni Schererhez, de mivel az utolsó körben ért oda, így nem tudott előzni. Schwartzman még a negyedik helyét is elveszítette, ugyanis Nikita Troitckii utasította őt maga mögé, de az orosz drasztikusan visszaesett és csak a nyolcadik helyen ért célba.

Így Schwartzman lett a negyedik Enaam Ahmed előtt, aki ötödik lett. Közben Armstrong, akinek hátulról kellett feljönnie, az utolsó körben bemutatott előzésével szerezte meg a hatodik helyet Sacha Fenestraz előtt.

Jonathan Aberdein lett a kilencedik, míg Habsburg Ferdinánd úgy lett tizedik, hogy rengeteg pozíciót vesztett a rajtnál, ugyanis leszorították őt a La Source-ban.

A harmadik futam, holnap 9:20-kor kezdődik Spában.

(Szerző: Boa Bence)