KezdőlapFormula SportFormula 3Formula 3: Mick Schumacher második győzelmét szerezte meg Silverstone-ban

Formula 3: Mick Schumacher második győzelmét szerezte meg Silverstone-ban

-

Mick Schumacher nyerte meg a Formula 3, második versenyét a silverstone-i aszfaltcsíkon.

A hétszeres világbajnok, Michael Schumacher fia már a rajt után az első helyen találta magát, ugyanis meg tudta előzni Fabio Scherert. Attól a pillanattól nem lehetett megfogni a németet, aki úgy nyerte meg a versenyt, hogy rajta kívül más nem állt az élen, a verseny folyamán.

Schumachernek az is a kezére játszott, hogy a második helyen haladó, Fabio Scherer védekezni kényszerült a mögötte haladó Jüri Vips-szel szemben. Az észt versenyző az Abbey kanyarban próbált előzni, azonban ez nem sikerült.

Schumachernek már 1.4 tized másodperces előnye volt az első kör végén Scherer-rel szemben. Azonban Scherer mindig 2 másodpercen belül tudott maradni Schumacherhez képest. A svájci versenyzőre viszont egyre nagyobb nyomást gyakorolt a mögötte autózó, Jüri Vips.

Számos sikertelen manőver után a 12. körben sikerült Vips-nek megelőzni Scherert a Stowe kanyarban. Ezután Vips megpróbálta ledolgoznia a hátrányát Schumacherhez képest, azonban a német versenyző ezt nem engedte meg az észtnek.

„Az első verseny után kicsit féltünk attól, hogy a gumik nem fogják kibírni a futamot, de kibírták és ennek nagyon örülünk” – nyilatkozta Schumacher a pódiumon, tekintettel az első futamon történtekre, ahol a négy Premás versenyzőből hárman kaptak bal hátsó defektet, köztük Schumacher is.

„Kitűnő rajtom volt és ezek után ki tudtam autózni elegendő előnyt ahhoz, hogy zavartalanul autózzak az élen. A verseny felénél a többiek elkezdtek gyorsulni, így nekem is jobb köröket kellett autózzak, hogy a kiautózott előnyömet fenn tudjam tartani.”

Vips szerint nyerhetett volna, ha az Abbey kanyarban nem ütközik Scherer autójával. Az észt elismerte, hogy Schumachert ma nem lehetett elkapni és azt is, hogy jó munkát végzett a német pilóta. Scherer a harmadik helyen haladt a verseny 15. köréig, amikor is kénytelen volt leparkolnia az autóját a Chapel-ben, ugyanis az meghibásodott. A csapat még nem tudja, hogy mi okozhatta a problémát.

Ennek köszönhetően Jonathan Aberdein állhatott fel a dobogó legalsó fokára. Ez volt a dél-afrikai pilóta első dobogós helyezése a Formula 3-ban.

Aberdeinnek meg kellett dolgoznia első dobogójáért, ugyanis a Premás, Marcus Armstrong helyezett rá nyomást. Azonban az új-zélandi versenyzőt megelőzte Enaam Ahmed, aki így további értékes pontokat gyűjtött. Ahmed mögött a két Premás versenyző ért célba, Armstrong, Zhou sorrendben.

Daniel Ticktum volt az, aki gondoskodott a nézők szórakoztatásáról, ugyanis a brit a tizenkettedik helyről zárkózott fel a hetedik helyre.

Ticktum ütközött Ralf Aron autójával, amikor Ticktum a Club kanyarban előzte meg Aront, de mindkét pilóta folytatni tudta a száguldást. Ticktum Fenestraz-zal is megküzdött a pályán, azonban mindketten levágták a Stowe kanyart, ezért még lehet, hogy kapni fognak valami büntetést. Fenestraz lett a nyolcadik, megelőzve két Premás autót Shwartzmant és Aront.