KezdőlapFormula SportFormula 3Robert Shwartzman győzelmével zárult az idei Formula 3-mas szezon

Robert Shwartzman győzelmével zárult az idei Formula 3-mas szezon

-

A Prema orosz versenyzője, Robert Shwartzman nyerte meg az idei Formula 3-mas szezon utolsó futamát a Hockenheimringen.

A frissen koronázott bajnok, Mick Schumacher lett a második, Alex Palou pedig a harmadik. A német pilóta tíz másodperces hátrányt szedett össze orosz márkatársával szemben.

Schumachert nyomás alatt tartotta a Hitech GP versenyzője, Alex Palou és Ralf Aron is.

„Ugyanazt a hibát követtem el az egyes kanyarban, amit a tegnapi versenyen is, eléggé kínos,” – vélekedett Schumacher.

„Próbáltam spórolni a gumikkal, ugyanis arra számítottam, hogy Mick megnöveli majd a tempóját a verseny vége felé,” – mondta Shwartzman. „Mick közel volt hozzám az egyes kanyarban, de szerencsére nem tudott támadási pozícióba kerülni.

„Láttam, hogy a többiek harcolnak a hátam mögött. Az autó nagyon jól működött, szóval el is tudtam lépni a többiek elől. Semmi bajim sem volt, örültem neki, hogy nyugodtan autókázhattam.”

A rajt utáni métereken Aron ütközött a harmadik helyen autózó Jüri Vips-szel. Sacha Fenestraz emiatt veszítette el az első szárnyát, ugyanis a Renault fiatal pilótája emiatt ment neki Aron Premájának hátulról.

Palou az eset következtében előrelépett a harmadik helyre. Aron autójának semmi baja nem lett, az észt pilóta Palout üldözte tovább. Számos alkalommal próbálta elvenni a spanyol pilótától a harmadik helyet, azonban Aron nem járt sikerrel. Az utolsó körben még Daniel Ticktum is beszállt a csatározásba és Aront támadta a negyedik helyért. A Red Bull védencének végül nem sikerült előznie. A verseny után Aront egy 20 másodperces időbüntetéssel sújtották, amiért kilökte Vipset a pályáról.

A Prema kínai versenyzője, Guan Yu Zhou lett az ötödik, miután megelőzte Jonathan Aberdeint a hatos kanyarban. Aberdeint még Habsburg Ferdinándnak is sikerült megelőznie, így a dél-afrikai pilóta végül nyolcadikként zárt.

Enaam Ahmed lett a kilencedik, aki éppen hogy megmenekült Vips haragjától. Az észt fiatalember ugyanis a huszonkettedik helyről egészen a tizedik helyig zárkózott fel, miután a rajt után kilökték őt. Vips rengeteget előzött, végül Sophia Flörscht előzte meg annak érdekében, hogy legalább egy pontot szerezzen. Aron büntetése miatt azonban Vips kilncedik lett, Artem Petrov lett a tizedik.

Vips ütközése miatt Ticktum megtarthatta a második helyét az összetettben, míg Shwartzman emiatt tudta megelőzni Vipset a tabellán.

A harmadik futam végeredménye:

Versenző Csapat Karosszéria/Motor Különbség
1 Robert Shwartzman PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes 34m34.214s
2 Mick Schumacher PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes 10.511s
3 Alex Palou Hitech Bullfrog GP Dallara/Mercedes 11.585s
4 Dan Ticktum Motopark Dallara/Volkswagen 12.726s
5 Guan Yu Zhou PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes 13.181s
6 Habsburg Ferdinánd Carlin Dallara/Volkswagen 13.552s
7 Jonathan Aberdein Motopark Dallara/Volkswagen 14.834s
8 Enaam Ahmed Hitech Bullfrog GP Dallara/Mercedes 16.731s
9 Juri Vips Motopark Dallara/Volkswagen 17.950s
10 Artem Petrov Van Amersfoort Racing Dallara/Mercedes 21.762s
11 Fabio Scherer Motopark Dallara/Volkswagen 27.044s
12 Sebastian Fernandez Motopark Dallara/Volkswagen 27.412s
13 Julian Hanses Carlin Dallara/Volkswagen 27.741s
14 Frederik Vesti Van Amersfoort Racing Dallara/Mercedes 28.280s
15 Ralf Aron PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes 32.016s
16 Marino Sato Motopark Dallara/Volkswagen 32.236s
17 Ameya Vaidyanathan Carlin Dallara/Volkswagen 33.151s
18 Sophia Flörsch Van Amersfoort Racing Dallara/Mercedes 40.754s
19 Ben Hingeley Hitech Bullfrog GP Dallara/Mercedes 48.698s
20 Keyvan Andres Van Amersfoort Racing Dallara/Mercedes 49.745s
21 Nikita Troitskiy Carlin Dallara/Volkswagen 1m10.951s
Jehan Daruvala Carlin Dallara/Volkswagen Kiesett
Marcus Armstrong PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes Kiesett
Sacha Fenestraz Carlin Dallara/Volkswagen Kiesett

 

A bajnokság végeredménye:

Versenyző Pontszám
1 Mick Schumacher 365
2 Dan Ticktum 308
3 Robert Shwartzman 294
4 Jüri Vips 284
5 Marcus Armstrong 260
6 Ralf Aron 242.5
7 Alex Palou 204
8 Guan Yu Zhou 203
9 Enaam Ahmed 174
10 Jehan Daruvala 136.5
11 Sacha Fenestraz 121
12 Jonathan Aberdein 108
13 Habsburg Ferdinánd 87
14 Fabio Scherer 64
15 Nikita Troitskiy 37
16 Marino Sato 31.5
17 Ben Hingeley 22
18 Keyvan Andres 18
19 Julian Hanses 7
20 Artem Petrov 7
21 Sebastian Fernandez 5
22 Sophia Flörsch 1