KezdőlapRallySilk Way: Ez melós volt!

Silk Way: Ez melós volt!

-

Alaposan megdolgoztak érte, hogy elérjék a tábort. A Silk Way rali eddigi legnehezebb napjának titulálták a rendezők a szerdait, és az is volt, igaz, végre megszabadultak a versenyzők a sártól és az esőtől.
Az Opel Dakar Team kettőse, Szalay Balázs és Bunkoczi László a 13. helyen ért célba az Asztana és Szemej közötti, 484 kilométeres szelektíven, az összetettben pedig tartja a 9. pozícióját.
„Hosszú és nehéz szakasz volt, mégis ezt élveztük eddig a legjobban – nyilatkozta az Opel Mokka pilótája, Szalay Balázs. – Végre alig esett az eső, jó volt a gumink, és az autó is remekül muzsikált, igaz, a cél előtt húsz kilométerrel kaptunk egy defektet, ami miatt veszítettünk legalább hat percet, de ez benne van a pakliban, főleg akkor, ha körülbelül háromezerszer ütöd oda az autót, márpedig ma ez történt. Nehezítette a dolgomat, hogy reggel nagyon rossz volt a gyomrom, és nem is jött rendbe, de a szakaszon az adrenalin elnyomta a fájdalmat.”
A mezőny összes tagja arra panaszkodott, hogy a magas fűben nagyon nehéz volt megtalálni az utat, úgyhogy megint főszerep jutott a navigátoroknak.
„Miután elrajtoltunk, olyan ritmustalan volt az első húsz kilométer, hogy azt hittem, sose jutunk el a szakasz végéig, de aztán valahogy belerázódtunk, igaz, nagyon kellett figyelni – mondta Bunkoczi László. – Szétszóródott a mezőny, nem volt látható út, s mi végig egy Buggyval viaskodtunk, amelynek pilótája nem volt hajlandó tudomásul venni, hogy szét kell nézni, mielőtt rálép a gázra. Négyszer előzött meg és négyszer tévedt el, egyszer még a cél előtt is, úgyhogy akkor már hagyta a francba az egészet és jött mögöttünk. Utólag megköszönte, hogy kivezettük a célba. Ezt is megértük…”
Ilyen és hasonló esetekben egyébként nagyon nagy szerepet kap a pilóta és a navigátor közötti bizalom – s mivel a Szalay, Bunkoczi páros már 14. éve versenyez együtt, közöttük ez nem is lehet kérdéses.
„Nem láttam az utat, de Laci mondta, hogy mi az irány, és arra mentem. Semmit sem láttam a magas fűben, de egyszer csak megérkeztünk egy villanyoszlophoz, ami benne volt az itinerben és mentünk tovább” – mesélte Szalay, aki még hozzátette, összességében nagyon jó tempót diktáltak, és bár nem lehetett tövig nyomni a gázpedált, a 100 km/órás tempót is maximálisnak érezte az ember, mert olyan kanyargós volt a pálya.
A kamionos mezőnyben szereplő magyar egység, a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió szereplését továbbra is az állandóság jellemzi, miközben egyre másra hullanak ki a versenyből a nagy nevek, a Scania legénysége halad a célja felé. A szerdai szakaszt a 12. helyen zárta, az összetettben pedig a nyolcadik helyről várja a folytatást, vagyis továbbra is mindkét magyar egység a top tízben tanyázik.
SILK WAY RALI 
5. nap, Asztana–Szemej (össztáv: 849.54 km, ebbõl szelektív szakasz: 484.47 km). Autósok: 1. Cyril Despres, David Castera (francia, Peugeot 3008 DKR) 4:30:00, 2. Liu Yangui, Pan Hongyu (chilei, Bacimotor BJ40L) 6:26 p h., 3. Menzies, Mortensen (amerikai, Mini) 14:02 p h., …13. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 41:27 p h. Kamionosok: 1. Dmitrij Szotnyikov, Ruszlan Ahmagyejev, Ilnur Musztafin (orosz, Kamaz) 4:32:17, 2. Sibalov, Mokejev, Nyikitin (orosz, Kamaz) 4:03 p h., 3. Nyikolajev, Jakovlev, Ribakov (orosz, Kamaz) 9:47 p h., …12 Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 1:10:45  ó h. 
Az összetettben. Autósok: 1. Sébastien Loeb, Daniel Elena (francia, Peugeot 3008 DKR Maxi) 13:43:50, 2. Despres 50:16 p h., 3. Menzies 1:15:30 ó h., …9. Szalay Balázs 2:57:17 ó h. Kamionosok: 1. Dmitrij Szotnyikov 15:25:26, 2. Sibalov 48 mp h., 3. Kolomy, Stross, Ernst (cseh, Tatra) 15:27 p h., …8. Kovács Miklós 3:02:30 ó h.
- Hirdetés -

Hírlevél

- Hirdetés -