KezdőlapRallySzalayék tartják hatodik helyüket!

Szalayék tartják hatodik helyüket!

-

Hosszú idő után először vették elő a lapátokat – érdekes érzés volt, de most egy ideig nem akarják újra átélni. A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a Türkmén Desert Race harmadik napján félórás ásás után a 12. helyet szerezte meg az autós mezőnyben, az összetettben azonban a keresztbeverések és az ellenfelek technikai gondjai miatt tartja a hatodik helyét. 

- Hirdetés -

De nézzük, mi történt csütörtökön! Ha őszinték akarunk lenni, azt kell mondanunk, hogy fura egy nap volt. A toppilóták is megszenvedtek vele, technikai gondok, borulások tarkították – ehhez képest az, hogy az Opel Dakar Team magyar párosa fél órát ásott egy faluban, elenyésző probléma.

- Hirdetés -

„Ha az első nagyon nehéz és a második viszonylag sima sivatagi napot nézzük, akkor ez a csütörtöki valahol a kettő között helyezkedett el nehézség szempontjából – mondta Szalay Balázs. –  Mi saját magunknak nehezítettük meg, amikor az egyik falu melletti ötvenes sebességkorlátozásnál elakadtunk a mély homokban. Normál esetben három perc lett volna kiásni az autót, de az emelő nyomógombja nem működött, biztosan tönkretette a homok, így elő kellett venni a lapátokat. Évek óta nem ástam már így, hogy az összes homokot lapáttal kellett kiszedni az autó alól – ha őszinte akarok lenni, érdekes volt újra megtapasztalni, de nem nagyon hiányzott. Harminc percet veszítettünk, közben fű, fa, virág megelőzött, úgyhogy nem győztük üldözni őket. Ami azért sem volt könnyű, mert előfordult, hogy húsz kilométert mentünk második sebességi fokozatban, föl-le a homokdombokon, harminc kilométer per órás sebességgel. Így sem panaszkodom, az ellenfeleknek sokkal több gondjuk volt.

- Hirdetés -

Ez a szakasz ismét próbára tette a navigátorok tudását, volt egy-két trükkös hely, ahol még a legjobbak is elbizonytalanodtak egy kicsit, de az Opel Crossland X-szel autózó magyar kettős  jól megoldotta a feladatot – igaz, az ásás miatt voltak is előttük nyomok bőven. 

„Szerencsére felhős volt az ég, amikor ástunk, s ha nem tudnám, hogy a Karakum-sivatagban milyen ritkán esik az eső, tartottam is volna tőle – mondta Bunkoczi. – Így azonban csak annyi történt, hogy nem kellett tűző napon dolgoztunk, amiért nagyon hálás voltam. Az ásás után, miközben próbáltuk visszaszerezni a pozíciónkat, láttuk a türkmén versenyző Minijét felborulva, és azt is, hogy az összetett második helyén álló Harry Hunt az út szélén vesztegel – utóbb kiderült, váltóhiba miatt. Ehhez képest nekünk jó napunk volt.”

A türkmén viadal negyedik napján teljesíti a mezőny a leghosszabb távot: a mért szakasz 245.28 kilométer, az össztáv pedig 410.61 km a Gamislija felé vezető úton.

TÜRKMÉN DESERT RACE

3. nap, Darvaza–Türkmén tó (össztáv: 256 km, ebbõl szelektív szakasz: 236.64 km). Autósok: 1. Nani Roma, Alex Haro (spanyol, Mini John Cooper) 3:03:35, 2. Zapletal, Sykora (cseh, Hummer) 21:57 p h. Krotov, Ciro (orosz, BMW) 27:32 p h., …12. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Crossland X) 1:14:55 ó h. Kamionosok: 1. Ajrat Margyejev, Dmitrij Szvisztunov, Ahmet Galjautdinov (orosz, Kamaz) 3:21:03.

Az állás.

Autósok: 1. Nani Roma, Alex Haro 9:27:04, 2. Zapletal, Sykora 54:39 p h., 3. Annamammedov, Akmiradov (türkmén, Mini John Cooper) 1:26:47 ó h., …6. Szalay Balázs, Bunkoczi László 2:44:45 ó h. Kamionosok: 1. Ajrat Margyejev, Dmitrij Szvisztunov, Ahmet Galjautdinov 10:30:05

- Hirdetés -

Hírlevél

- Hirdetés -