A WRT csapat egy harmadik autót is indít a 2020-as DTM programjában, miután Habsburg Ferdinánd hozzájuk igazolt. A 22 éves pilóta Ed Jones és Fabio Scherer csapattársa lesz, és Audi RD 5 DTM autóval indulhat, miután az R-Motorsport lelőtte az Aston Martin együttműködést, akikkel tavaly indult.

A korábban formaautózásban érdekelt pilóta az új csapatával jövő héten mutatkozhat be, Hockenheimben a teszteken. Ferdinánd elégedett:

“Azt mondják, ha megéled az álmaidat, akkor az soha nem lesz olyan jó, mint azt elképzelted, nos a DTM-ről elmondhatom, hogy egyáltalán nem volt csalódás. Úgy vélem, hogy jó munkát végeztem tavaly, és erősen fejeztem be az év végét, így eltökélt voltam, hogy visszatérjek és folytathassam, amit elkezdtem. Az Audi RS 5 DTM tavaly lenyűgöző volt, és nagyon várom már, hogy vezethessem, az pedig hogy egy ilyen tiszteletreméltó és presztízs csapat áll mögöttem mint a WRT, még több bizalommal tölt el, hogy az idei a legjobb évem lehet. Köszönöm mindenkinek, akik keményen dolgoztak azon, hogy eljuthassak ide, úgyhogy vágjunk is bele, együtt!”

A csapatfőnök Vincent Vosse is üdvözli Habsburgot a csapatban, és az ő igazolása is segíthet abban, hogy 2020-ban gyarapodjon a mezőny:

“Örömmel készítünk fel egy harmadik autót. Amint jött ez a lehetőség, gyorsan reagáltunk rá. A 2017-es Makaói Nagydíjon tűnt fel nekem először Ferdinánd, akkor, amikor remek versenye volt, a győzelemért harcolt az utolsó kanyarig. Lenyűgözött, és azóta kapcsolatban álltunk. Tehetséges, gyors, és egy tiszta versenyző, amit nagyon kedvelek. Biztos vagyok benne, hogy értéket ad a csapatnak, mivel van már egy év tapasztalata a DTM-ben. Eddel és Fabióval trióvá bővül a fiatal srácokból álló csapatunk, ami a célja volt a WRT Team Audi Sportnak.”