Sajtóhír: Habsburg Ferdinánd a tizenegyedik helyen végzett élete első DTM szezonjának zárófutamán, miután a 21 autót számláló rajtrács tizenkettedik rajtkockájába kvalifikálta magát a hideg és esős körülmények között, és elmondása szerint, bár a szezon nem volt zökkenőmentes, azonban büszke arra, hogy az R-Motorsport színeiben versenyezhet, és biztos benne, hogy a csapat előtt fényes jövő áll ebben a rendkívül versenyképes sorozatban.

Az állítás, miszerint a hockenheimi hétvége esős volt, korántsem adja vissza a németországi pályán uralkodó időjárási viszonyokat, de a 22 éves osztrák versenyző a körülményektől egy cseppet sem zavartatva, kimagasló teljesítményt nyújtott a szombati időmérő edzésen. Olyannyira, hogy ő bizonyult a leggyorsabbnak az Aston Martin Vantage DTM autóval versenyző pilóták között, és a sikerült a tizenkettedik helyre kvalifikálnia magát. Azonban egy, az időmérőt követően felfedezett motorprobléma miatt a 62-es rajtszámú autó nem tudott felállni a rajtrácsra, a csapat ugyanis minden erejét bevetve azon dolgozott, hogy a második versenynapnak már új motorral vághasson neki.

- Hirdetés -

,,Természetesen sajnálom hogy ki kellett hagynom az első futamot, de ennek következtében lehetőségem nyílt rá hogy egy új szemszögből tapasztalhassam meg a csapatot hajtó eltökéltséget, szenvedélyt és emberfeletti teljesítményt.”– magyarázta a Greenstorm által szponzorált versenyző. ,,Amikor az autóban ülsz, olyannyira csak a saját feladatodra koncentrálsz, hogy nem mindig tudod értékelni azt ami a garázsban és a boxfalon történik. Nem mondom hogy örülök annak, hogy így alakult, de az, hogy nem tudtam rajthoz állni a versenyen, új perspektívát nyitott meg számomra, amiért igazán hálás vagyok.”

A második versenynapon a szombati remek formáját hozva, ezúttal is a tizenkettedik rajtkockából, közvetlenül a DTM futamgyőztes Loic Duval mögül és csapattársa, a vasárnapi időmérőn leggyorsabb Aston Martin pilótának bizonyuló Jake Dennis mellől várhatta a lámpák. kialvását. A kiváló rajt után a heves esőzést és a versenyt megakasztó rövid piros zászlós szakaszt követően Habsburg minden tőle telhetőt beleadva, hiba nélkül teljesítette az egy órás versenyt, és végül a tizenegyedik helyen intette le a kockás zászló

,,Őrülten jó verseny volt! “ – mondta el a futamot követően az osztrák autóipari cég, az AVL támogatását élvező Habsburg. ,,Jó móka volt Jake oldalán autózni a rajtnál. Fantasztikus csapattárs volt egész évben, így különösen jó érzés volt együtt nekivágni a végső megmérettetésnek. Onnantól kezdve pedig már csak a sebesség és az autó kontrollálása közötti tökéletes egyensúly megtalálása volt a legfőbb kihívás, valamint az, hogy a szezon összes eddigi versenyéhez hasonlóan ismét sikerüljön egy darabban hazahozni az autót, a pontszerzés lehetőségét is szem előtt tartva. Kár, hogy az utóbbiról pont lecsúsztam, de ennek ellenére rendkívül boldog vagyok.”

Habsburg a 2019-es szezon kezdetén csatlakozott a DTM mezőnyéhez, az R-Motorsport versenyzőjeként. Az osztrák versenyző többek közt a csapat professzionalizmusa és előremutató jövőképe miatt szavazott bizalmat a 30 éves múltra visszatekintő bajnokságba újonnan becsatlakozó svájci alakulatnak. Kilenc DTM versenyhétvégét és a spái 24 órás futamot követően Ferdinánd teljes mértékben elégedett a döntésével, és büszkén képviseli a csapatot.

“Az R-Motorsportnál már most otthon érzem magam,“ – folytatta Ferdinánd. “A csapaton belüli egységnek és az általuk nyújtott támogatásnak köszönhetően folyamatos tanulásra és fejlődésre nyílik lehetőséged; a professzionalizmusuk magabiztossággal tölti el az embert, és segít abban, hogy csakis a saját feladatodra kelljen koncentrálnod. A téged körülvevő emberek pozitív mentalitása és a jövőbe tekintő szemlélet miatt folyton azt érzed, hogy nagy dolgokat tartogat számukra a jövő. Nem is kívánhatnék ennél jobb csapatot.”

“Emellett kívánni sem tudtam volna az enyémnél segítőkészebb családot és személyes csapatot. Ők mindannyian a karrierem kezdete óta velem vannak, amiért mérhetetlenül hálás vagyok.”

Habár a DTM szezon véget ért, azonban Habsburg számára egy utolsó nagy kihívást még tartogat ez az év. A bejelentésre, hogy hol és milyen autóval gurul majd pályára, a hét folyamán kerül majd sor.