A TCR vezérigazgatója Marcelo Lotti kifejezte azon örömét, hogy a Mazda is immáron a TCR család része lett, a 3-as modelljükkel. Erről a TouringCarTimesnak beszélt:

“Nagyon elégedettek vagyunk azzal, hogy egy újabb olyan fontos márka, mint a Mazda is elkötelezte magát az egyre több gyártót vonzó TCR koncepciója mellett. Ez a program új lehetőséget nyújt olyan ügyfélcsapatoknak, akik be akarnak szállni a TCR versengéseibe.”

- Hirdetés -

A Mazda3 TCR-t a Mazda Motorsport USA és a Long Road Racing fejlesztette, és 2020-ban, az IMSA Michelin Pilot Challenge-n debütál. Lotti persze nagyon várja, hogy máshol is feltűnjön az autó:

“Szeretnénk, ha mihamarább végbemenne a homologizációja, és kíváncsian várjuk a bemutatkozását Daytonában januárban, amelyet követően elérhető lesz ügyfeleknek is a világ minden tájáról. A Mazdának komoly múltja van a motorsportok terén, sok sikert értek el, mint például amikor megnyerték a túraautójukkal 1981-ben a spa-i 24 órás versenyt. Látván azt, hogy mennyire is átgondolt a TCR autójuk, és azt ahogyan megtervezték és fejlesztik, furcsa is lenne, ha nem nyernének.”