KezdőlapTouring CarWTCRMonteiro és Guerrieri lesznek a Honda WTCR kiemelt versenyzői

Monteiro és Guerrieri lesznek a Honda WTCR kiemelt versenyzői

-

A Honda megerősítette, hogy Tiago Monteiro és Esteban Guerrieri folytatják a közös munkát a japán márkával, és az új túraautó világkupában egyikük a Boutsen Ginion Racing színeiben, másikuk a Münnich Motorsportnál indul majd.

A Boutsen Ginion Racing már két hete elárulta, hogy 2018-ban rajthoz állnak a WTCR-ben, miután két évet eltöltöttek a TCR Benelux bajnokságban.

A belga csapatnál fog versenyezni Tiago Monteiro az új WTCR-es Honda Civic FK8 Type R TCR-rel, a másik versenyző bejelentésére még várni kell.

A Münnichnél tavaly Rob Huff versenyzett egy Citroën C-Elysée WTCC-vel, de visszatérnének egy három autós felálláshoz. Ide kerül az argentin sztár Esteban Guerrieri, aki tavaly a túraautó világbajnokságon három győzelmet szerzett. A német csapat legalább két Hondával indul, és már volt tapasztalatuk a korábbi generációs Civic FK2 Type R TCR-rel, hiszen indultak az European Touring Car Cup-ban is, és a TCR Germany-ben is a csapattulajdonos René Münnich vezényletével.

Monteiro tavaly július óta nem versenyzett, szeptemberben meg hatalmas baleset érte Barcelonában, így azóta is egy lassú rehabilitációs folyamat teszi ki a napjainak nagy részét. A 41 éves pilóta akkor vezette a WTCC bajnokságát, most pedig a visszatérésére készül:
„Örülök, hogy egy újabb évre a Honda Racing kötelékében maradhatok. 2012 óta, mióta elkezdtem dolgozni a Hondánál, azt érzem, hogy szezonról szezonra erősebb vagyok, tavaly pedig már nagyon jó helyzetben voltunk, hogy megnyerjük a bajnokságot a balesetem előtt. Az elmúlt hat hónap hihetetlen volt,
de köszönhetően annak a mérhetetlen támogatásnak amit kaptam, most már a visszatérésemen dolgozhatok, hogy újra versenyautóba ülhessek. A Boutsen Ginion Racing egy erős csapat, akikkel nyertem már a TCR-ben, így már nagyon várom, hogy vezethessem az autót, és elkezdődjön a szezon.”

Guerrieri negyedik lett a bajnokságban tavaly, sőt matematikailag még volt esélye a szezonzárón, pedig az évet a Campos privát Chevroletjével kezdte, majd Monteiro helyére ülhetett a gyári Hondába a japán futamtól kezdve:
„A tavalyi év egy igazi áttörés volt nekem a túraautózás világában, így örömmel tölt el, hogy 2018-ban is Honda civicet hajthatok. A TCR a leggyorsabban növekvő túraautós kategória a világon, és nagyon izgatott vagyok, amiért ennek a programnak a részese lehetek. Voltak izgalmas versenyeim a Münnich autói ellen a WTCC-ben tavaly, és egyértelmű, hogy jól dolgoznak gyors autókkal, így optimista vagyok abban a tekintetben, hogy akár esélyesek lehetünk a bajnoki címre is.”