KezdőlapTouring CarWTCRA BRC Racing támogatója lesz a Lukoil!

A BRC Racing támogatója lesz a Lukoil!

-

A BRC Racing a hétfői sajtótájékoztatója előtt már bejelentette, hogy a jövőben az orosz olajvállalat, a Lukoil támogatását élvezhetik majd a WTCR-ben. Az olaszok 2018-ban megnyerték a versenyzők bajnokságát Gabriele Tarquini által, 2019-ben pedig a négy autós felállásukban megtaláljuk majd Michelisz Norbi mellett Nicky Catsburg és Augusto Farfus korábbi WTCC pilótákat is.

A csapat a facebook oldalán ennyit tett közzé előzetesen: „Élőzni fogunk 18-án 11:30-tól kezdve, ahol bemutatkozik a 2019-es felállásunk. Az eseményen ott lesz Matteo Bobbi is, valamint a versenyzőink: Gabriele Tarquini, Michelisz Norbert, Nick Catsburg és Augusto Farfus. A Hyundai motorsporttal és a Lukoillal készen állunk egy újabb remek évre, amely április 5-én kezdpdik majd Marokkóban, és adja majd az Eurosport.”

Ez a közlemény megerősíti azt a pletykát, hogy Lukoil átáll a Hyundai programja mellé. A WRT-től érkeznek, ahol eddig Audikat támogattak, amelyekkel tavaly Gordon Shedden és Jean-Karl Vernay versenyeztek, illetve mecénásai voltak a TCR Russia bajnokságnak.

Azzal, hogy a Lukoil átáll, az orosz energetikai óriás újra támogatója lesz Gabriele Tarquininek, akit márt szponzoráltak 2011-12-ben a WTCC-ben, amikor az olasz egy privát csapat SEAT-jával versenyzett, miután a spanyolok hivatalosan kiszálltak a szériából.