KezdőlapETRCA Slovakia Ringen is közös kamionos és túraautós hétvége 2020-ban!

A Slovakia Ringen is közös kamionos és túraautós hétvége 2020-ban!

-

Magyarország mellett a Slovakia Ringen is közösködni fog 2020-ban a WTCR és az ETCR, ezt megerősítette az előbbi széria promótere, az Eurosport Events. Tavaly ez a kísérlet már sikeres volt a felvidéki Dunaszerdahely melletti pályán.

A versenytervezetet még jóvá kell hagynia a FIA túraautó bizottságának, valamint a Motorsport Világtanácsnak is, de ami már biztos, hogy a Hungaroringen 2020. április 24-26-án lenne, míg a Slovakia Ringen június 5-7.

Jelenleg tehát a jövő évi túraautós versenynaptárban Aragon pályája mellett ez a két helyszín fix egyelőre. Az Eurosport Events részéről Francois Riberio nyilatkozott:

„Miközben még titkolnánk a teljes 2020-as naptár tervezetünket, és még át kell mennie a szükséges procedúrákon, örömmel jelentjük be, hogy együttműködik az Eurosport Events és az ETRC promótere, az ETRA. Két remek hétvégénk lehet így, nagyon szórakoztató lesz két ennyire népszerű kategóriát két kiváló helyszínen látni. Ráadásul mindkét pálya közel van az adott ország fővárosához.”