KezdőlapTouring CarTCRHugo Valente 24 évesen befejezte az autóversenyzést!

Hugo Valente 24 évesen befejezte az autóversenyzést!

-

 

A korábbi WTCC-s LADA versenyző úgy döntött, hogy befejezi az autóversenyzői karrierjét, így Valente hiába indult újoncként a TCR International Seriesben idén, ennek is vége szakadt.

A pilóta 2013 óta versenyzett a WTCC-ben, és az oroszok gyári programjában benne volt még tavaly is, de elhagyta a szériát és csatlakozott a Craft-Bamboo csapatához, hogy a rivális túraautó bajnokságban, a TCR-ben próbáljon szerencsét. Itt kétszer is végzett dobogón idén, mégis családi okokra hivatkozva most abbahagyja a versenyzést.

„Sajnos nem sikerült azokat az eredményeket hozni, amit vártunk, így inkább kiszállok. Van saját családom, vigyáznom kell rájuk, a kislányom kilenc hónapos, és miatta vagyok a legboldogabb, illetve ha vele lehetek. Ugyanazt az életszínvonalat akarom biztosítani neki, mint amit megkaptam én is a szüleimtől, és azt tudom, hogy mindezt megadni autóversenyzőként lehetetlen. Nehéz döntés volt ez, nem is fogadom könnyedén, de lapozni kell, és valami újba kell, hogy kezdjek.” – árulta el Valente.

A Craft-Bamboo csapatfőnöke, Richard Coleman elárulta, hogy megpróbálta rávenni Hugót, hogy maradjon, és fejezzék be az évet, de ez nem sikerült neki:
„Sajnáljuk, hogy elveszítjük Hugót a szezon ezen fázisában, mivel egyike a született tehetségeknek. Öröm volt vele dolgozni. Megpróbáltam marasztalni az év végéig, de ő ezt már eldöntötte, és ha már nem is motivált, akkor ezen a szinten versenyképesnek lenni már elég nehéz.”

Helyére a BTCC-ből érkezik Daniel Lloyd, róla ennyit mondott: „Örülök, hogy Daniel a szabadpiacra került, és ez számunkra remek, mivel képes a győzelmekre, és segítheti a csapatunkat, hogy elérjük a célunkat.”