KezdőlapTouring CarWTCRNagy Dániel második a Hungaroringen a vasárnapi első futamon

Nagy Dániel második a Hungaroringen a vasárnapi első futamon

-

A szabadkártyával rajthoz álló Nagy Dániel második lett a túraautó-világkupa (WTCR) magyarországi versenyhétvégéjének vasárnapi első futamán, amelyet a brit Rob Huff nyert meg a Hungaroringen.

A Michelisz Norbert csapata, a MIRA által üzemeltetett Hyundai-jal versenyző magyar pilóta az időmérőn elért tizedik helyezése miatt – a fordított rajtrács szabálya szerint – a második pozícióból kezdte meg a futamot, és bár nem sikerült a rajt után az első kanyarban megelőznie az első kockából startoló Huffot, a 12 körös viadal leintéséig tapadni tudott az élen álló riválisára, és másodikként zárt.

A szombaton harmadikként végzett Michelisz Norbert a vasárnapi időmérőn sem talált legyőzőre, így viszont az első futamot a tizedik pozícióból kellett kezdenie, de a leintésig négy helyet sikerült javítania, és végül hatodikként ért célba.

Ami a többi magyar versenyzőt illeti: Szabó Zsolt Dávid kilencedik lett a Seat Cupra volánja mögött, csapattársa, Nagy Norbert a 11., Tassi Attila pedig a 18. helyen végzett.