KezdőlapTouring CarWTCRTassi Attila és Tiago Monteiro rajtolhat majd az első sorból Villa Realban...

Tassi Attila és Tiago Monteiro rajtolhat majd az első sorból Villa Realban a harmadik futamon!

-

Tassi Attila élete első rajtelsőségét szerezte meg a WTCR portugál versenyhétvégéjén, Villa Realban. A fiatal magyar versenyzőnek még Michelisz Norbert tegnapi körrekordjánál is gyorsabb tudott lenni. Tassi csapattársa, Tiago Monteiro lett a második a hazai szurkolók legnagyobb örömére, ezzel bebiztosítva a Honda első sort.

Augusto Farfus időmérője gyorsan véget ért, ugyanis a brazil pilóta összetörte a Hyundai-át. Az eset miatt félbe kellett szakítani az edzést. Egy kisebb szünet után folytatódott a drámai időmérő edzés, ugyanis Michelisz Norbi, aki a tegnapi futamon nyerni tudott, már a Q1-ben búcsúzott. A magyar pilóta csak a tizenhatodik helyről rajtolhat majd, éppen megelőzve ezzel Gabrielle Tarquinit.

Ez azt jelentette, hogy a Hyundai versenyzői közül csak Nicky Catsburgnak sikerült bejutni a Q2-be. A Hondák már ekkor is gyorsak voltak, ugyanis Tassi volt a leggyorsabb a Q1-ben a két Alfa Romeo előtt.

Tassi már a Q2 elején megdöntötte a körrekordot egy 1:59.445-ös köridővel. Eközben Kevin Ceccon pont ugyanott törte össze az autóját, mint ahol azt Farfus tette meg a Q1-ben. A falat meg kellett javítani az esetet követően, ami miatt újfent előkerült a piros zászló.

Az újraindítást követően Rob Huff és Yann Ehrlacher is javítani tudott. A javításnak köszönhetően mindketten bekerültek a legjobb ötbe. Nestor Girolami éppen kicsúszott a legjobb tízből, ugyanis az argentin a tizenegyedik leggyorsabb időt autózta.

A Q3-ban sokáig Monteiro volt a leggyorsabb, azonban Tassi Attila egy briliáns első szektornak köszönhetően legyőzte a portugál csapattársát. A harmadik helyről pedig Yann Ehrlacher rajtolhat majd a harmadik futamon.

A második futamon a kínai, Ma Qing Hua rajtolhat majd az első rajtkockából.