KezdőlapTouring CarWTCRTimo Scheider lesz a Münnich Motorsport új pilótája a WTCR-ben

Timo Scheider lesz a Münnich Motorsport új pilótája a WTCR-ben

-

A Münnich Motorsport megerősítette, hogy harmadik Honda Civic R-et az egykori DTM bajnok, Timo Schneider fogja majd vezetni a szezon utolsó négy futamán. A csapatnak még van esélye arra, hogy az egyéni és a konstruktőri cím is az övéjük legyen. A csapat másik két versenyzője: Esteban Guerrieri és Yann Ehrlacher ezért minden tőlük telhetőt meg fognak tenni.

Schneider, aki 2008-ban és 2009-ben lett a DTM bajnoka, annak a James Thompsonnak a helyét fogja átvenni, aki az európai versenyhelyszíneken vezette az autót.

A 39 éves Schneider a 2016-os év végén vonult vissza DTM-ből 16 évnyi versenyzés után. A német legenda jól ismeri a túrautókat, azonban az új WTCR-es kocsikat még meg kell majd szoknia.

„Számomra ez egy óriási kihívás lesz majd, hogy a szezon közepén fogok csatlakozni a mezőnyhöz úgy, hogy semmi tapasztalatom sincsen,” – mondta Schneider. „Szeretem a kihívásokat, szóval minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy jó eredményeket tudjak felmutatni. Sajnálatos módon a versenynaptáárban szereplő pályák közül egyet sem ismerek, azonban egy élmény lesz majd egy elsőkerék meghajtású TR-es autóval versenyezni majd Makaóban.”

A német legenda szintén a Münnich Motorsport színeiben versenyez a World Rallycross Championship-ben, ahol a következő futamot a lett fővárosban, Rigában rendezik majd.

„Azért döntöttünk Timo mellett, mert ő egy nagyon tapasztalt versenyző és nagy segítségünkre lehet majd a bajnoki címért való harcban,”- véli Dominik Greiner, a csapat menedzsere. „Timonak óriási tapasztalattal rendelkezik a túrautók kapcsán. A legfontosabb verseny a Makaói Nagydíj lesz majd számunkra. Remélhetőleg egy pár verseny elteltével Timo megszokja majd az új autót és képes lesz csatázni a többiekkel. Kínában és Japánban lesz majd Timonak lehetősége a felkészülésre.

„Nagyon jól tudunk Timoval dolgozni a World Rallycross Championship-ben, így ő volt a legjobb pilóta, akit választhattunk. Visszahoztuk őt a túrautózás világába és remélhetőleg ezek után Yann-nal és Estebannal képesek lesznek majd a bajnoki címért harcolni a WTCR-ben.”