KezdőlapEnduranceJenson Button Le Mans győzelmet szeretne

Jenson Button Le Mans győzelmet szeretne

-

Jenson Button, 2009 világbajnok, a 2016-os szezon végeztével hagyott fel a Forma-1-es versenyzéssel, noha a 2017-es Monacói Nagydíjon még rajthoz állt a McLarennel. Fernando Alonsót helyettesítette, aki épp az Indy 500-on versenyzett.

A brit versenyző azóta a sportautós versenyzésre koncentrál: a japán Super GT-ben versenyez, valamint a WEC-ben is versenyzett az SMP Racing színeiben. Ilyenformán pedig továbbra is folytatni szeretné a versenyzést.

„Még mindig versenyzem és nem is akarok ezzel felhagyni, még élvezem.” – mondta a 39 éves Jenson Button az F1 Beyond the Grid nevű podcastjában. „Továbbra is keresek új kihívásokat.”

„Tavaly megnyertem a Super GT bajnokságot a csapattársammal, Naokival (Yamamoto). Az idei év egy kicsit katasztrófa, de ez csak egy dolog.”

„Indultam Le Mans-ban, de nem egy olyan csapattal, mely meg is nyerhette volna Le Mans-t, de tapasztalatnak jó volt. Szeretnék (újra) indulni és versenyezni Le Mans-ban, és a győzelemért harcolni.”

„Nagy leszorítóerejű autókra van szükségem, Le Mans stílusú autókra. Szeretnék hiperautókat vezetni. Szeretnék segíteni olyan autót építeni, mellyel lehet indulni és nyerni Le Mans-ban.”

„Más endurance versenyeket is szeretek, ilyen például Daytona.”

Noha tetszik neki a kihívás, hogy a csapattársaival ugyanazon az autón osztozik, de Button hozzáteszi, hogy szeret egymaga vezetni.

„Nagyon érdekelnek a csapatsportok, de olyan versenyen is akarok indulni, ahol csak én vagyok az autóban.”

„Így több időm van az autóban, több időm van a beállításokra, mivel én vagyok azon versenyzők egyike, akiknek igazán szükségük van arra, hogy olyan autót találjanak, amely nekik dolgozik.” – folytatta Button.

„Meg kell találnom azt az egyensúlyt, ami jó nekem, és különbözik a legtöbb versenyzőtől. Ha ez nincs meg, sosem leszek elég erős.”

„Olyasvalaki, mint Lewis (Hamilton), nagyon jó abban, hogy mindent kifacsarjon az autóból, még akkor is, ha a balansz nem is túl kedvező számára. Részemről, ha megtalálom a legjobb egyensúlyt, ami illik a vezetési stílusomhoz és működik, akkor úgy érzem, hogy legyőzhetetlen vagyok, de ha nem találom meg, akkor nagyon is legyőzhető vagyok.”