back to top
KezdőlapE-sportVitatható előzéssel szerezte meg az első helyet Leclerc a Virtuális Kínai Nagydíjon

Vitatható előzéssel szerezte meg az első helyet Leclerc a Virtuális Kínai Nagydíjon

-

Charles Leclerc tegnap megszerezte második virtuális győzelmét a Kínai Nagydíjon.

A monacói versenyző az első rajtkockából indult, és sikerült is probléma nélkül teljesíteni az első métereket, bár a rajtot megelőzően megijedt, ugyanis elfelejtette, hogy az F12019-ben is teljesíteni kell a felvezető kört a start előtt. A 22 éves pilótának a bokszkiállásig nem volt gondja, ám virtuális szerelői többet időztek a kelleténél, így Alex Albon a korai kiállásának köszönhetően riválisa elé került. Leclerc üldözőbe vette a brit-thai versenyzőt, majd egy kemény előzéssel visszavette az első helyet.

Többen is vitathatónak nevezték a monacói megmozdulását, és úgy vélték büntetést kellene kapnia, de végül nem szankcionálták az esetet.

Az előzést követően a monacói könnyed győzelmet aratott, a virtuális dobogó második fokára Albon, míg a harmadikra a Renault tesztpilótája Guanyu Zhou „állhatott fel”. A negyedik pozícióban George Russell, míg az ötödik helyen Stoffel Vandoorne végzett. A Williams brit versenyzője még az időmérőn kapott büntetést, így a második rajtkocka helyett, csak az ötödikből indulhatott, majd a rajtot követően visszaesett, és egy korai kiállásnak köszönhetően felzárkózott. A belga pilóta az utolsó körökben Zhou-val küzdött, de kapott egy öt másodperces büntetést, így került az ötödik pozícióba.  Esteban Gutierez lett a hatodik, Louis Deletraz a hetedik, Liam Lawson a nyolcadik, Nicholas Latifi a kilencedik, és az utolsó pontszerző helyet, a Carlos Sainz szerezte meg. Lando Norris technikai problémák miatt nem tudott részt venni a viadalon.

Csapatmunka a Red Bullnál:

Albon mellett tegnap a Real Madrid kapusa, Thibaut Courtois irányította a másik autót. Mikor a brit-thai versenyző Leclerc elöl menekült, a pályán újdonsült csapattárs mögött találta magát. A belga azonnal átlátta képet, elengedte a Red Bull 23 éves pilótáját, majd egy kicsit feltartotta a Ferrari versenyzőjét.

Pezsgő helyett tészta:

Győzelme után a Ferrari versenyzője még elköszönt közönségétől, és a jól megszokott ünneplés helyett elindult tésztát főzni.

,,Nagyon élvezem a játékot és streamelést, de azt még jobban élvezem, mikor nyerek. Azonban a verseny utáni ünneplés egy kicsit más. Az, hogy kikapcsolom a gépet és megyek tésztát főzni kevésbé olyan fényűző, mint pezsgőt locsolni a pódiumon.”