KezdőlapFastest SlapElválnak Alonso és a McLaren útjai?

Elválnak Alonso és a McLaren útjai?

-

Felröppent a hír, mi szerint véget ért a McLaren és Fernando Alonso partnersége, miután a közös Indy 500-as projekt mondhatni csődöt mondott, hiszen kvalifikálni sem sikerült a versenyre. Márpedig Alonso célja a tripla korona megszerzése, melyhez szükséges egy Indy 500 győzelem is,

A Motorsport Magazine számolt most be arról, hogy a spanyol versenyző és a wokingi csapar nem tervez továb együtt.

Fernando Alonso ugyan kétszeres Forma-1-es világabjnok, 2006 óta nem nyert F1-es bajnoki címet. A Renault-s sikerévek után a McLarenhez szerződött egy évre, csapattársa pedig az akkor újonc Lewis Hamilton lett. Nem alakult jól az a szezon számára, és Hamiltonnal sem találta a közös hangot, így visszatért a Renault-hoz.
2010-től öt évet töltött a Ferrarinál, ám itt sem jött a várt siker, míg nem újból a McLarennél kötött ki, ahol azzal kecsegtették, hogy a McLaren-Honda páros hozza majd meg a sikert. Ez finoman szólva sem így történt, a McLaren mélyrepülése következett. Noha a McLaren vezérigazgatójával Zak Brownnal igen jó a kapcsolata Alonsonak, 2018 végére ezt is megelégelte is kiszállt a Forma-1-ből.

Mindeközben 2017-ben már kipróbálta magát az Indy 500-on, a McLaren-Honda-Andretti színeiebn. Jól is szerepelt, ám végül az erőforrás meghibásodása miatt kiesett a versenyből.
Kipróbálta az IMSA-t is, valamint teljes szezonra szerződött a WEC-be. A 2018-19-es szuperszezon során kétszer is megnyerte a Le Mans-i 24 órás versenyt, így már ezt is kipipálhatja a tripla koronás listáról.
Idén tervezte megszerezni a hiányzó Indy 500-as győzelmet, ám mivel a McLaren önálló csapatként, némileg felkészületlenül vágott neki ennek a versenynek, még a kvalifikáció sem sikerült.

Ezt elégelhette meg a spanyol, aki ha valóban tripla koronát akar, akkor kénytelen lesz egy az IndyCarban jártas, ott győzelemre esélyes csapattal indulni jövőre.

„Fernando, mint minden egykori és jelenlegi McLaren versenyző, mindig is a McLaren család része lesz és erős a kapcsolatunk vele.” – mondta a McLaren szóvivője. „Nem tervezzünk F1-es tesztet vele idén a továbbiakban, csak Carlosra és Landora koncentrálunk.”

„Szabadon fontolóra vehet más lehetőségetet a motorsportban, és mi támogatjuk is őt ebben.