KezdőlapFastest SlapVeszteséggel zárta az első évét a Kimoa

Veszteséggel zárta az első évét a Kimoa

-

Negatívan zárta pénzügyileg az első teljes évét Fernando Alonso divatmárkája a Kimoa. Az asztúriai vállalat 1,1 millió eurós veszteséget könyvelt el 2017-ben.

A Kimoa, Fernando Alonso egyik legjelentősebb befektetése a versenypályán kívül. A cég a divat világában érdekelt, és a fiatalokat célozza meg az interneten árult különféle termékeivel, kiegészítőivel. A spanyol klasszis versenyző pedig az utóbbi időben rendre ezeket hordta.

A céget 2016-ban alapították, és a Quimoalar nevezetű korlátolt felelősségű társaság menedzselése alá tartozik. A CincoDias beszámolója szerint a Kimoa az első teljes évét, vagyis 2017-et 1,1 millió eurós veszteséggel zárta.

Az eladások értéke meghaladta a 404 ezer eurót, ám a működési költségek majdnem két millió eurót emésztettek fel, a személyzeti költségek 335 ezer eurót tettek ki, amelyet némiképp egyensúlyozott az 500 ezer eurós egyéb jövedelem. Azt sem szabad elfelejteni, hogy Alonso távozásával a Kimoa logói már nincsenek ott a McLaren autóin, így egy bevétel forrással kevesebb van nekik.