KezdőlapExtra5+7 Forma-1-es ajánlott olvasmány, az elmúlt 10 évből

5+7 Forma-1-es ajánlott olvasmány, az elmúlt 10 évből

-

Ezt az összeállítást először még januárban tettük közzé, azzal a felkiáltással, hogy legyen mivel elütnötök az időt a márciusi szezonkezdésig.

Közben azonban kaptunk a nyakunkba egy világjárványt, F1-es szezon még a fasorba’ sincs, ráadásul a legtöbb ember otthon van házi karanténban. Így az olvasmánylista talán még aktuálisabb, mint januárban volt.

5 könyvet ajánlunk nektek, magyar és/vagy angol nyelven (az angol nyelvűek Amazonról beszerezhetőek), az elmúlt évtizedből. Biztos sokan vannak köztetek, akik olvasták is már őket, de aki nem, az is biztosan hallott róluk.

Olyan 5 könyv ez, melyeket magunk is olvastunk. Sokkal hosszabb lehetne a lista, hiszen sok F1-es témájú könyv született az utóbbi időben, de sajnos nekünk sem jut annyi időnk az olvasásra, mint szeretnénk. Olyanról pedig nem nyilatkozunk, amit nem ismerünk (még). Viszont ezen cikk alatt, Facebookon, nyugodtan kommentelhettek további friss F1-es könyvekről, hogy mi a véleményetek róluk. 🙂

Amit fontos megjegyezni az alábbi listával kapcsolatban, hogy csak olyanokat választottunk ide, melyek eredeti szerzője nem magyar. Sajnos ugyanis a magyar F1-es könyvpiac (nem a fordítások, hanem a magyar szerzők alkotásai), művei finoman szólva is hagynak némi kívánni valót maguk után. Szakmai és jogi értelemben is. Egyetlen kivételt tudunk említeni (nem, nem fizetett, hogy ezt mondjuk 😀 ), ez pedig Wéber Gábor tavaly év végén megjelent könyve.

Na de térjünk vissza a mi ötös listánkhoz:

Jenson Button – Féktelenül (magyarul is megjelent)
Viszonylag könnyed olvasmány, melyben maga Button meséli el életéről, karrierje főbb állomásairól. Az erről szóló cikkünkért klikkelj ide!

Mark Webber – Aussie Grit: My Formula One Journey (angol nyelvű)
A szerző itt is maga a versenyző, ezúttal Mark Webber, aki elmeséli karriere történetét, és olyan véleményeket, álláspontokat is megfogalmaz, melyeket aktív F1-es pályafutása során nem tett meg, vagy legalábbis nem engedték, hogy megtegyen. Izgalmas olvasmány minden F1 kedvelőnek, sőt a Vettel rajongóknak is érdekes lehet a másik oldal (a Vettel-Webber Red Bull páros kapcsán) szemszögéből szemlélni az eseményeket.

Tom Bower – Bernie Ecclestone titkos élete (magyarul is megjelent)
Imádtuk! Alapmű minden Forma-1 rajongó számára. Akinek bejött az, ahogy Ecclestone irányította a Forma-1-et annak azért, akinek nem, annak meg azért. Akinek netán nem tiszta, hogy Ecclestone mitől zseni, és hogyan vált „uralkodóvá” a sportban, ez a megfelelő könyv. Aki szeret kicsit az üzleti(bb) dolgokba belelátni, annak is tetszeni fog, ahogy annak is, aki szeretné tisztába tenni a fejében a FIA, FOM, és mindenféle F1-et érintő szervezet kilétét.
Az erről szóló cikkünkért klikkelj ide!

Damon Hill – Watching the Wheels: My Autobiography (angol nyelvű)
Ez egy igazán különleges önéletrajzi könyv 1996 világbajnokától. Hill szinte már zavarba ejtő őszinteséggel mesél gyerekkoráról, édesapja Graham Hill haláláról és saját belső vívódásairól az autósport és az egész élete kapcsán. Ha azt hiszed, hogy jól ismerted Hillt már a könyv olvasása előtt is, olvasd el, és rájössz, hogy nem így volt.

Kari Hotakainen – Az ismeretlen Kimi Räikkönen (magyar nyelven is megjelent)
Az a tippünk, hogy az ötből ezt a könyvet ismeritek a legjobban. Túl sok újat talán nem is tudunk róla mondani. Aki bővebben olvasna róla, klikkeljen ide az erről szóló cikkünkért!

További könyvajánló (angol nyelvűek):

  • Adrian Newey – How to Build a Car
  • Ross Brawn, Adamm Parr – Total Competition: Lessons in Strategy from Formula One
  • Marc ‘Elvis’ Priestley – The Mechanic: The Secret World of the F1 Pitlane
  • Will Buxton – My Greatest Defeat: Stories of hardship and hope from motor racing’s finest heroes
  • Nick Fry – Survive. Drive. Win.: The Inside Story of Brawn GP and Jenson Button’s Incredible F1 Championship Win
  • Jenson Button – How to Be an F1 Driver
  • David Coulthard – The Winning Formula: Leadership, Strategy and Motivation The F1 Way