KezdőlapFormula 1A Ferrari kisebb újításokkal készül az Orosz Nagydíjra

A Ferrari kisebb újításokkal készül az Orosz Nagydíjra

-

A Ferrari pár fejlesztést tervez bevetni a soron következő Orosz Nagydíjon, ahol már minden bizonnyal sok néző lesz majd a lelátókon. Azonban az olasz istálló nem gondolja ezt, hogy ezen újításokkal sikerül majd teljes mértékben megoldani az SF1000 problémáit.

A maranellói istálló az utolsó három futamon eléggé csúnyán leszerepelt, ugyanis Spaban és Monzában nem tudtak egy pontot sem szerezni, Mugelloban pedig Sebastian Vettel és Charles Leclerc csak azért végeztek pontszerző helyeken, mivel nyolc autó kiesett a versenyből és közülük jó páran a két Ferrari előtt értek volna célba normál esetben.

Az csapat szenvedésének legfőbb oka az SF1000, ami több sebből is vérzik. Egyfelől az olaszok hajtásláncának teljesítménye drasztikusan visszaesett a tavalyi szezonhoz képest, másfelől az autó aerodinamikai hatékonysága sem kiemelkedő. Utóbbit Vettel rádióüzenetei támasztják alá legjobban, ugyanis az Aston Martinhoz igazoló német versenyző többször is hangoztatta, hogy nem bízik meg az autójában.

A Vörösök célkeresztjében már 2021 van, amit egy vadonatúj hajtáslánccal és egy finomra hangolt karosszériával szeretnének majd megkezdeni. Legfőképpen a motorerő hátrányukat kell ledolgozniuk a tél folyamán, mert ha ez nem sikerül, akkor valószínűleg az új 2022-es szabályváltozások sem fogják megváltoztatni a csapat sorsát.

A Ferrari csapatfőnöke Mattia Binotto elárulta, hogy Szocsira pár kisebb újítással készülnek, habár ezek nem fogják előrébb repíteni őket a Forma-1 jelenlegi erősorrendjében.

„Lesz pár újdonság az autón, azonban az összkép nem fog megváltozni,” – mondta a svájci-olasz. „Jelen pillanatban nincs meg a kellő versenytempónk és még a gumikat sem kezeljük jól. Ezek az újítások pedig nem ezek megoldására szolgálnak majd.

„Részünkről a legfontosabb az, hogy újragondoljuk a projektünket a 2021-es szezonra. Ez pedig időbe fog telni.”

Habár a Ferrari fejlődését nagyban gátolják a koronavírus miatt bevezetett költségcsökkentő intézkedések, az olaszok még is azt gondolják, hogy bőven megvan a lehetőségük az előrelépésre.

A maranellóiak ugyanis a szabályok értelmében felhasználhatják a zsetonjaikat arra, hogy egy jelentősebbet változtathassanak az autójukon a következő szezonra.