KezdőlapFormula 1A Forma-1-nek nem kell aggódnia az orosz nézők miatt

A Forma-1-nek nem kell aggódnia az orosz nézők miatt

-

Az Orosz Nagydíj szervezői állítják, hogy az F1-eseknek nincs okuk az aggodalomra azzal kapcsolatban, hogy Szocsi lesz az első helyszín, ahol újra lesznek nézők is. Eddig ugyanis a vírushelyzetre való tekintettel az idei szezonban közönség nem látogathatott ki a versenyekre.

Szocsi azonban már bejelentette, hogy a szeptemberi Orosz Nagydíjra nézőket is várnak.

„Információink szerint több csapat is aggódik és félti a személyzete egészségét” – írta a Bild am Sonntag.

Az Orosz Nagydíj promótere azonban elmondta: „Nem igazán értem, hogy a lelátón ülő nézők hogyan jelenthetnek több kockázatot a csapatok és csapattagok számára.”

Szigorú ellenőrzések lesznek a helyszínen, az egyes „buborékokat” szigorúan elkülönítik a közönségtől.

„Egyetlen néző sem fog belépni a paddockba vagy a pitlane-re” – mondta a promóter a Tass hírügynökségnek. „Ezen a téren minden pont olyan lesz, mint más versenyeken volt.”

„Az FIA szabályzatai egyértelműen meghatározzák a Forma-1-en kívüli emberekkel való érintkezés kockázatát, ideértve az is, hogy csapattagok a szállodákban való tartózkodásuk ideje alatt a szobájukat nem hagyhatják el” – tette hozzá.

Elmondta azt is, hogy így is nagy az érdeklődés a nézők részéről.

„Biztosak vagyunk benne, hogy az Orosz Nagydíj lesz ez egyik legjobb és legcsodásabb esemény az évben.”