A McLaren és Guillaume Cattelani útjai elválnak, ő volt az aerodinamikai részleg vezetője Wokingban. Alapvetően átstrukturálhatják a lelépésével a csapat technikai részlegét. Cattelani 2014 óta volt a McLaren alkalmazottja, előtte a Lotusnak dolgozott a Forma-1-ben, illetve korábban a Peugeot Le Mans programjának volt az aero vezetője 2006 és 2012 között.

A motorsport.com információi szerint a francia mérnök a Haas felé tarthat, miután lejár at ilyenkor kötelező “kertészeti” szünet, és az év elején majd újra munkába állhat. Cattelani egy logikus lépés az amerikaiak részéről, hiszen ő korábban már dolgozott együtt a Haas partner Dallarával.

A brit alakulat 2018-ban kezdte meg a menedzsmentje átalakítását, és ennek eredményeként került már csapatfőnökként az istállóhoz Andreas Seidl, illetve technikai igazgatóként James Key idén.