KezdőlapFormula 1A McLaren hamarjában leszerződött az Unileverrel!

A McLaren hamarjában leszerződött az Unileverrel!

-

A McLaren „szedte fel” az Unilevert, miután az új partnere szakított a Williams csapatával, és a szerződés több évre szól. Ezen együttműködés keretében a McLaren és az Unilever számos területen együtt dolgoznak majd, legyen az mérnöki munka, digitális megjelenés vagy tehetséggondozás. 2020-tól kezdődik mindez, és az Unilever termékei megjelennek majd a csapat Forma-1-es autóján is.

A hírek arról szóltak a hét elején, hogy az Unilever hat szezont követően felbontotta a szerződését a Williams istállóval, ami eléggé látható volt a Rexona támogatásának köszönhetően. Az Unilever támogatta a Williams mérnöki akadémiáját is.

A cég érkezése a McLarenhez egyike a legutóbbi legnagyobbaknak amelyet már Zak Brown irányítása mellett hoztak össze, akinek köszönhető akár a Coca-Cola, Dell vagy a British American Tobacco az elmúlt évekből. Így nyilatkozott a McLaren részéről Brown:

„A McLaren és az Unilever két olyan szervezet, akik globálisan ismertek az innovációikról, inspirálóak és vezetők a technológiai szektorban. Több mint 50 éve a McLaren a mérnöki megoldásaiban egy innovátor, és vezető szerepe van az úttörő áttörésekben a legmodernebb technológiáknál. Ez a partnerség lehetővé teszi, hogy megossza egymással a tudásbázisát és a tapasztalatait két ekkora cég, ezáltal mindkét vállalatnál integrált területein fejlődést eredményezve. A 2020-as szezon előtt nagyon várjuk már ezen együttműködés kezdetét.”

Az Unilever főmérnöke, Dave Penrith hozzátette:

„Ez egy nagyon izgalmas kapcsolat az Unilever és a McLaren között. Együtt az egyesített erőfeszítéseinkkel megoldjuk a jelenlegi és a jövőbeni kihívásokat, a világ egyik legjobb mérnöki gondolkodásmódjával amely a cégeinket jellemzi, és ezen tehetségeket kamatoztatjuk a vállalatainknál. A McLaren technológiája és kultúrájának az alkalmazása egy fontos eleme annak, hogy az üzletünk még agilisebbé váljon, fenntartható legyen a fogyasztóinknak és az ügyfeleinknek.”