KezdőlapFormula 1A Red Bull legnagyobb hibája Sainz elengedése volt?

A Red Bull legnagyobb hibája Sainz elengedése volt?

-

Továbbra is üldözi az újabb világbajnoki címet a Red Bull, ám a korábbi versenyző Karun Chandhok igencsak megkérdőjelezi a csapat pilóta politikáját. Szerinte ugyanis ezen a téren számos hibát követtek el a siker korszakuk óta.

A Red Bull korábban a kiemelkedő utánpótlás programjáról volt híres, és rengeteg tehetség fordult meg náluk, akikből azonban csak nagyon kevesen jutottak el a nagy csapatig. Majd egyre másra engedték is el a fiatalok kezét, akik más csapatnál, vagy sorozatban alkotnak nagyot.

A korábbi indiai Forma-1-es pilóta Karun Chandhok szerint a visszaesésük nagyban ennek köszönhető és a mai napig nem érit, miért nem tartottak igényt a fiatalokra, de legfőképpen Carlos Sainzra.

„Minden rosszra fordult, amikor arra gondoltak, hogy nincs szükség további befektetésbe az akadémián. Volt nekik anno egy Sebastian Vettelük és Mark Webberük, de mögöttük olyan nevek voltak, mint Carlos Sainz, Danyil Kvjat, Jean-Eric Vergne, Daniel Ricciardo.” – kezdte Chadnok.

„Ez egy igen erős lista, de ők már mind távoztak onnan. Talán ők maguk sem számítottak arra, hogy olyan pilóták, mint Vettel, Ricciardo vagy Sainz elhagyják őket. Sainzot miért nem hozták vissza? Erre meg volt a lehetőségük, mikor a Renaulttól távozott, de ők inkább Gaslyt választották és a McLaren pedig lecsapott Sainzra.” – folytatta.

„Ha erre visszagondolunk, akkor ez egy ordítóan nagy hiba volt a részükről. És akkor még csodálkozol, hogy nem tudnak nyerni?” – vélekedett élesen.