KezdőlapFormula 1A Williams eladja a Williams Advanced Engineering részvényeit

A Williams eladja a Williams Advanced Engineering részvényeit

-

A Williams bejelentette, hogy hozzájárul a részvényei nagy részének az eladásához a leányvállalatuknál, a Williams Advanced Engineering esetében. A WAE-t 2011-ben alapították,, és a csoport mérnöki megoldásokat nyújtó ágazatát vitte a Forma-1-es csapat működése mellett. 300 ember dolgozik itt, 40 különféle technológiai megoldáson. A részvénycsomagot egy olyan független magántőke-társaság vásárolja meg, akik az EMK Capital felügyelete alatt állnak. Kisebbségi részvényesként a Williams továbbra is marad a WAE üzleteiben.

A WAE volt a Formula E egyetlen akkumulátor beszállítója az első 2014-es szezonjuktól kezdve 2018-ig. Mike O’Driscoll, a Williams vezérigazgatója nyilatkozott:

„A WAE hihetetlenül gyorsan egy megrendelős start-up projektből nőtte ki magát egy olyan üzletté, ahol több ügyfelünket is kiszolgáljuk, különféle szektorokban. Most jött el az ideje annak, hogy eladjuk a WAE részvényeinek a nagy részét, hogy továbbra is a technológiák fejlesztésére koncentrálhassunk. Az EMK Capital már bizonyítottan eredményes, így ők lehetővé teszik azt, hogy a WAE kihasználja ennek az előnyeit, és kiaknázza az ebben rejlő teljes potenciált.”

Craig Wilson, a WAE ügyvezető igazgatójaként hozzátette:

„A Williams Advanced Engineering már hírnevet szerzett magának az energiahatékony fejlett megoldásaival, több szektorban, a megbízható befektetéseket kedvelő társaságoknál. A szakértelmünk és a technológiánk olyan területeken is megtalálható, mint az elektrifikáció, a könnyűszerkezetek, az aerodinamika és a precíziós gyártás. Ezek még fontosabbak ahogy globálisan haladunk előre. Ez az új tulajdonosi szerkezet lehetővé teszi a WAE-nek, hogy kihasználja ez, mivel a döntő pillanatban jött létre. Ennek köszönhetően további befektetéseket tehetünk új területekre és technológiákba, hogy maximalizálhassuk az üzleti potenciálunkat.”