KezdőlapFormula 1Abu Dhabi Nagydíj: Hamilton nyerte a szezonzárót

Abu Dhabi Nagydíj: Hamilton nyerte a szezonzárót

-

Lewis Hamilton nyert Abu Dhabiban Max Verstappen és Charles Leclerc előtt.

A 2019-es szezon utolsó futamán, az Abu Dhabi Nagydíjon az idei bajnoki címét már korábban bebiztosító, immáron hatszoros világbajnok Lewis Hamilton indulhatott a pole pozícióból. Mellőle Max Verstappen rajtolhatott, míg a második sort a két Ferrari foglalta el Leclerc – Vettel sorrendben.

A Mercedes másik versenyzője, Valtteri Bottas erőforrás csere miatt csak a mezőny végéről indulhatott.

A rajtot követően az élmenők közt nem történt pozició csere, később azonban Leclerc megelőzte Verstappent, majd Vettel is próbálkozni kezdett a holland versenyző mögött.

A második körben Gasly megérkezett a boxba új első szárnyért, miután a rajtnál elveszítette azt a két Racing Pointtal történt koccanáskor.

A központi rendszer meghibásodása miatt egyik versenyző sem kezdhette használni a DRS-t, így minden esetleges előzést önerőből kellett megoldani.

Max Verstappen rádión arra panaszkodott, hogy alacsony fordulatszámon nem megfelelően működik a motor a Red Bulljában.

A 9. körben az utolsó helyről rajtoló Bottas már pontszerző helyre ért, a 10. helyen haladt.
Vettel első kerékcseréje során nagyon sok időt elvesztegetett, a bal első kerékkel akadt gond, így a német versenyző 6,9 másodpercet vesztegelt. A hetedik helyre tért vissza, Bottas mögé.

A 18. körben engedélyezték csak a DRS használatát.

Robert Kubica a 15. helyen haladt, mikor összeütközött Antonio Giovonazzival, így pár darab le is tört a lengyel Williamséről.

A kerékcserék során Verstappen visszavette a második helyet Leclerctől, majd a 33. körben szép párharcot mutattak be. Verstappen azonban tartani tudta a második helyet.

A 48. körben Lance Stroll feladni kényszerült a versenyt, visszagurult a boxba.

A verseny végére Lando Norris és Sergio Perez találtak egymásra a 7. és 8. helyen, illetve Bottas közeledett a harmadik helyen álló Leclercre.

Perez végül a frissebb gumikkal megelőzte Norrist, Bottas azonban már nem tudott előzni.
A versenyt így végül Hamilton nyerte Verstappen és Leclerc előtt.

Végeredmény:

Versenyző Csapat Differencia
1 Lewis Hamilton Mercedes
2 Max Verstappen Red Bull Racing 16.768
3 Charles Leclerc Ferrari 43.435
4 Valtteri Bottas Mercedes 44.381
5 Sebastian Vettel Ferrari 1:04.353
6 Alexander Albon Red Bull Racing 1:09.204
8 Sergio Perez Racing Point 1 kör
9 Lando Norris McLaren 1 kör
9 Daniil Kvyat Toro Rosso 1 kör
10 Carlos Sainz jr McLaren 1 kör
11 Daniel Ricciardo Renault 1 kör
12 Nico Hülkenberg Renault 1 kör
13 Kimi Räikkönen Alfa Romeo Racing 1 kör
14 Kevin Magnussen Haas F1 1 kör
15 Romain Grosjean Haas F1 1 kör
16 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo Racing 1 kör
17 George Russell Williams 1 kör
18 Pierre Gasly Toro Rosso 2 kör
19 Robert Kubica Williams 2 kör
20 Lance Stroll Racing Point kiesett