KezdőlapFormula 1Alex Albonnal forgatott a Red Bull Silverstone-ban

Alex Albonnal forgatott a Red Bull Silverstone-ban

-

A Red Bull is tesztelésre adta a fejét egy filmes nap keretein belül, ám az eseményen a versenyzők közül csak Alex Albon tudott részt venni.

Jövő héten megkezdődik a szezon Ausztriában, így a csapatok már gőzerővel készülnek arra, hogy megmérettessék magukat a pályán. Azonban a szokásos metódusok helyett idén más irányvonalak mentén fognak haladni a koronavírus miatt. A Mercedes, a Renault és a Ferrari a 2018-as autóval, míg a Racing Point és a Red Bull egy forgatási napot (100 km a megengedett) használva vágott neki a visszarázódásnak. Az AlphaTauri azonban mindét verziót kipróbálta, ugyanis az olasz kis csapat a 2018-as Toro Rossót és az idei autót is elcipelte Imolába.

A Red Bull két évvel ezelőtt még Renault motorokat használt, így számukra a „teljes teszt” kivitelezhetetlenné vált. Ezért döntöttek úgy, hogy egy napra a silverstone-i pályára mennek, és elérhető pilótájukkal megtesznek pár kört. A thai-brit versenyző az Egyesült Királyságban él, így őt könnyű volt a helyszínre rendelni, ám Max Verstappen esetében már bonyolultabb a helyzet.

A holland pilóta Monacóban telepedett le, ám ahhoz, hogy brit földön mozogjon a két hetes karantént be kellene tartania. A Red Bull azonban nem akarta  már jóval előbb az országba rendelni a pilótát a teszt miatt, ezért ebből a mókából a 22 éves pilóta kimaradt. Sajtóértesülések szerint Verstappen a Magyar Nagydíj után kapja meg a filmes napot, amit az ő esetében is Silverstone-ban ejtenek meg.

Alex Albon:

,,Jó volt újra autóba ülni Silverstone-ban a forgatási napunkon, jó érzés volt leporolni magunkat és visszarázódni. Három hónapja nem ültem F1-es autóba, ám 5-6 kör megtétele után már visszatértem. Az edzőtermi munka mindaddig nem ér semmit, míg a pályán nem látod hasznát. Ez egy remek módja annak, hogy lássam milyen edzett vagyok, és hát nagyon elégedett vagyok az eredménnyel. Nagyszerű volt újra találkozni a többiekkel. Melbourne óta rendszeresen tartottam a kapcsolatot a srácokkal, így hát nem sok minden változott, könnyű volt visszaszokni. A Covid-19 miatt bevezetett protokoll elsajátítása mindenki számára hasznos volt, minden zökkenőmentesen ment.”