KezdőlapFormula 1Berger szerint a Ferrarihoz mindenképp kell első számú pilóta

Berger szerint a Ferrarihoz mindenképp kell első számú pilóta

-

Gerhard Berger támogatta eddig is a Ferrari ellentmondásos párosát. Egyesek ugyanakkor odáig merészkednek, hogy Charles Leclerc 2019-ben hazavágta a teljesítményével a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel komplett Forma-1-es karrierjét. A páros Brazíliában ütközött, és Berger, – aki a nagyszerű Ayrton Senna csapattársa volt -, úgy véli, hogy Leclerc már egyértelműen a következő generációt képviseli. Két alfahím azonban nem lehet egy csapatnál, mondta el Berger a Servus TV-n is:

„Az előnye ennek csapatként az, hogy maximálisan kifacsarsz mindent a technikádból egy ilyen helyzetben. A hátrány viszont az, hogy valakinek ezt kezelnie kell. Ha visszatekintünk, a sikeres csapatok mindig is ezt csinálták. Frank Williamsnél volt mindig is a két leggyorsabb autó, de még Enzo Ferrari is óvatosan helyezte a nyomást az első számú versenyzőjére, de készen állt arra is, hogy másodszámút csináljon belőle.”