back to top
KezdőlapFormula 1Binotto szerint Vettelt bántja, hogy jövőre már nem lesz Ferraris

Binotto szerint Vettelt bántja, hogy jövőre már nem lesz Ferraris

-

Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke, továbbra is cáfolja, hogy megromlott volna a kapcsolat a csapat és Sebastian Vettel között, aki a szezon után távozik a csapattól.

Sebastian Vettel, Ferrari, racingline
Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

A Spanyol Nagydíjon nem volt éppen összeszedett a munka a csapatnál, végül Vettel saját döntésének eredménye lett, hogy pontszerző helyen célba tudott érni. A futam után a négyszeres bajnok a német Sky-nak azt mondta: „Az én véleményem már nem fontos”.

Erre reagált most Binotto.

„Ezt a kommentárt a csalódottsága szülte, hogy jövőre már nem lesz a csapat tagja.”

„Mikor ilyeneket mond, csak azt akarja kifejezni, hogy ami a jövőben történik (a Ferrarinál) már nem az ő dolga”.

Hozzátette, hogy Vettel kritikája ellenére, a csapat bizonyította, hogy jó stratégiai döntést hoztak.

„Nincsenek félreértések, de míg más csapatok ezt nem szeretik, mi azt preferáljuk, ha nyíltan beszélünk.”

„Kétségek és kérdések merültek fel, de ha megnézzük a legutóbbi versenyeket, láthatjuk, hogy a döntések helyesek voltak. De örömmel fogadjuk a vitát.”