KezdőlapFormula 1Brawn: Nem lesz futam, ha akár csak egy csapat is hiányzik a...

Brawn: Nem lesz futam, ha akár csak egy csapat is hiányzik a mezőnyből

-

A Forma-1 vezetése most tiszta vizet öntött a pohárba, ugyanis Ross Brawn egyértelművé tette, hogy nem fogják megrendezni azt a világbajnoki futamot, ahová a koronavírus miatt kialakult beutazási korlátozások miatt akár csak egy csapat sem tud eljutni.

Papíron március 15.-én kezdődik a 2020-as F1-es idény Ausztráliában. Ám a koronavírus terjedése miatt az első három helyszín sorsa kérdéses. Ugyanis ezen országok beutazási korlátozásokat rendeltek el, azon országokra, ahol komoly mértékben van jelen a vírus. Az egyik ilyen éppen Olaszország.

Éppen ezért felmerült az is, hogy akár a Ferrari és\vagy az AlphaTauri nem tudna (időben) eljutni az adott helyszínre és így nem tudnának rajthoz állni.

Ross Brawn pedig a Reuters-nek elmondta, hogy az ilyen eshetőségre is felkészültek.

„Ha egy csapatot is korlátoznak egy országba való belépésében, akkor ott nem fogjuk megrendezni a versenyünket, mivel ez így nem lenne korrekt. Viszont, ha egy istálló önszántából mond le a részvételről, akkor az egy más helyzet. Ha egy ország saját döntése miatt akadályozza az egyik csapat a versenyre való eljutását, akkor azzal nagyon nehezen tudnánk fair versenyfeltételeket biztosítani.” – jelentette ki a brit szakember.

Ha az FIA és a Liberty mindenáron ragaszkodna az adott Nagydíjhoz ilyen esetben is, akkor egy olyan dolog jelenthetne megoldást, ami régebben divat volt a száguldó cirkuszban. Nevezetesen, megrendeznék azt, de nem világbajnoki futamként, és nem osztanának érte pontokat sem.