KezdőlapFormula 1Briatore: Sainz csak másodhegedűs lehet majd a Ferrarinál

Briatore: Sainz csak másodhegedűs lehet majd a Ferrarinál

-

Az egykori Forma-1-es csapatfőnök Flavio Briatore szerint a Ferrari csak azért szerződtette Carlos Sainz Jr-t, hogy egy másodszámú pilótát ültessenek be Charles Leclerc mellé a 2021-es szezontól.

A Benetton és a Renault sikereinek egykori kulcsembere mindig is arról volt ismert, hogy a csapataiban mindig egy élversenyző és egy tipikus másodhegedűs versenyzett.

„A helyzet egyértelműnek a tűnik számomra,” – idézi az olaszt a La Gazzetta dello Sport. „A Ferrari teljes mértékben Leclerc-t fogja támogatni.”

Briatore hozzátette, hogy a Ferrari monacóija legalább akkora tehetségnek számít, mint anno a két nagy pártfogoltja, Michael Schumacher vagy Fernando Alonso voltak a maguk korában.

„Charles már az első ferraris évében megmutatta, hogy a különleges versenyzők közé tartozik és igenis számolni kell vele,” – véli az olasz.

„Mindig is azt az elvet vallottam a csapataimnál, hogy kell egy első számú versenyző, aki hozza a jobbnál jobb eredményeket és kell egy másodszámú versenyző, aki megnehezíti a riválisok dolgát és pontokat rabol tőlük.

„Sebastian Vettel pedig komolyan meg is fizette az árát, amikor egy ilyen gyors tehetség csatlakozott a Ferrari. Leclerc érkezése pont olyan volt, mint amikor Lewis Hamilton 2007-ben megérkezett a McLarenhez. Leclerc minden téren meglepte a csapatot. Azonban, ha van két jó versenyződ egy csapaton belül, akkor szimplán azt éred el, hogy pontokat fognak elvenni egymástól.”

Sainz érkezését pedig így látja az egykori csapatfőnök. „Carlos egy jó versenyző, aki egy fantasztikus szezont tudhat maga mögött, különösen azért, mert az autó, amivel elérte az előlelő pozíciókat, egyáltalán nem volt az élcsapatok autói szintjén.”