KezdőlapFormula 1Charles Leclerc egyik hobbija felbosszantotta a Ferrarit

Charles Leclerc egyik hobbija felbosszantotta a Ferrarit

-

Charles Leclerc elmondta, sikerült felbosszantani pár hete a Ferrarit.

A fiatal versenyző már karácsony előtt megkapta az ajándékát a csapattól, ugyanis a Scuderia 2024-ig meghosszabbította a kontraktusát. Azonban a monacói borsot is tört a munkaadói orra alá, ugyanis a vörösök engedélye nélkül próbálta ki az ejtőernyőzést.

A legtöbb csapat rossz szemmel nézi, avagy tiltja versenyzőinek az extrém sportok űzését, ugyanis a pilóták könnyen megsérülhetnek. Max Verstappen korábban már elmondta, a tiltó listán sok sport szerepel náluk a Red Bullnál, még egy a Moto GP-ban használt motoros teszt sem fér bele, hiába vágyna rá a holland.

Leclerc ugyan nagyon élvezte az ejtőernyőzést, ám elismerte nem kérte ki csapata véleményét erről, így mikor kitudódott a kalandja, bajba került.

,,Nem kértem engedélyt rá. Egy kicsit mérgesek is voltak rám. Ám magamtól is rájöttem utána, ha valami rosszul sült volna el, akkor már nem lettem volna ott , ugyanakkor már nem is kerülhettem volna bajba emiatt. Másodszor már nem követem el ezt a hibát.” – nyilatkozta a 22 éves versenyző az Autosport International Show-n.

A monacói továbbá elmondta, Lewis Hamiltonhoz hasonlóan ő is szívesen kipróbálna egy a Moto GP-ben használt kétkerekű járgányt.

,,Egy nap szeretnék vezetni egy motort amit a Moto GP-ben is használnak, bár nem hinném, hogy a Ferrari erre engedélyt adna.” -tette hozzá Leclerc.