Bernie Ecclestone úgy gondolja, hogy Sebastian Vettel, a Ferrari pilótája elvesztette a versengés utáni hajlandóságát.

Jelenleg a szakértők is vitatják a Ferrari pilótafelállását, miután a négyszeres világbajnok Sevastian Vettel első számú pilóta szerepe megváltozott 2019-ben. A páros összetűzése Brazíliában tetőzött, de Ecclestone szerint a fő probléma az lehet, hogy Vettel elveszítette a sikerre való éhségét.

„Mostanában nem láttam rajta, hogy hajlandó lenne bármit tenni a győzelemért” – nyilatkozta az egykori vezető a német Sport Bildnek.

Ecclestone – aki mindig is támogatta és barátjának is hívta a németet – úgy gondolja, hogy megeshet az is, hogy Vettel elhagyja a Száguldó Cirkuszt a 2020-as szezont követően, miután lejár a szerződése.

„Nem tenném fel rá a pénzem” – válaszolta arra a kérdésre, hogy Vettel ott lesz-e a 2021-es mezőnyben. – „De meghozza majd a megfelelő döntést”.

Leclerc-kel kapcsolatban Ecclestone elismerte, hogy lenyűgözte a 22 éves pilóta, aki nagyon emlékeztetni Michael Schumacher.