KezdőlapFormula 1Egy kétnapos privát teszttel hangol a szezonkezdetre a Mercedes!

Egy kétnapos privát teszttel hangol a szezonkezdetre a Mercedes!

-

A Mercedes a soron következő héten egy kétnapos privát tesztet fog teljesíteni Silverstone-ban, nem sokkal a 2020-as Forma-1-es szezon kezdete előtt.

Az egyik napon Valtteri Bottas, a másikon pedig a regnáló bajnok Lewis Hamilton fogja majd teljesíteni a vezetési kötelezettségeket a bajnoki címvédő istálló számára. A finn pilóta a keddi napon, amíg hatszoros világbajnok csapattársa a szerdai napon vezetheti majd a 2018-ban használt Ezüst Nyilat, a W09-et.

Ez lesz az első alkalom a brackleyi istálló két versenyzője számára a téli tesztek óta, hogy Forma-1-es autót vezethetnek. Ezt a hatalmas szünetet a koronavírus járványnak köszönhetjük, ami miatt közel négy hónappal később rajtolhat majd el az idei szezon.

Hamilton és Bottas ezzel egy komoly lehetőséget kapnak, hogy kellőképpen felkészüljenek a szezon kezdetére, ami július 5-én lesz majd Ausztriában, a Red Bull Ringen.

A bajnoki címvédő istálló elmondása szerint a tesztet a protokollok ellenőrzésére fogják hasznosítani, hogy a csapatuk összes tagját biztonságban tudják tartani, ha a szezon újra kezdetét veszi.

A Mercedes előnyére válhat, hogy az Egyesült Királyságban érvényes szigorításuk enyhülni fognak, ami lehetővé teszi számukra, hogy több időt töltsenek a pályán.

A csapattagok számára a teszt egy tökéletes lehetőség lesz arra, hogy gyakorolják a munkát a korlátozások alatt és a Forma-1 által előírt szigorú biztonsági és higiéniai szabályokat. Ezen rendelkezések közé tartozik a szájmaszk használata, a megfelelő távolság tartása és még sok minden más.

A teszten résztvevő csapattagok vissza fognak térni gyárba az utolsó tesztnap befejeztével, hogy  tovább folytassák a munkát az idei szezonra való felkészüléshez.