KezdőlapFormula 1Egy tárgyalás egy brit McDonald's-ban, avagy hogyan ért véget a McLaren és...

Egy tárgyalás egy brit McDonald’s-ban, avagy hogyan ért véget a McLaren és a Honda kapcsolata

-

Visszatérésük óta, az egyik legjobb szezonját produkálja a Honda 2019-ben. Ott volt az Ausztráliában megszerzett dobogós hely, majd Max Verstappen révén megnyerték az Osztrák Nagydíjat, megszerezve a gyártó első hibrid-érás elsőségét. Úgy tűnik, a Red Bullal megtalálták a közös hangot, nem úgy, mint a McLarennel, ahol a két fél közötti kapcsolat a sok bukdácsolás miatt nem volt erős. Eddig mindenki úgy vélte, hogy a brit alakulat akart megválni partnerétől, ám a japán Number (a szigetország legnagyobb sport-magazinja) értesülése szerint az ellenkezője történt: a McLaren szeretett volna egy két éves szerződést aláírni, amire a Honda nemet mondott.

Menjünk vissza 2017-be, már három éve dolgozik egymással együtt a McLaren és a Honda. A két fél együttműködése nem alakult túl jól, és a szezon kezdetével egyértelmű volt, hogy egy fontos döntést kell meghoznia a japán gyártónak: vagy kitartanak a britek mellet, vagy keresnek egy másik istállót.

A Number a következőket írja: ,,A McLaren szerződése a Hondával három évre szólt, ám a megállapodásban szerepelt egy opcionális két éves hosszabbítás is. Meg kellett hozniuk tehát egy fontos döntést, élnek az opciós joggal és tovább dolgoznak velük, vagy sem. Először a hosszabbítás mellett döntöttek, ám két év helyett, három éves szerződést akartak, ugyanis a 2017-es évet egy elvesztegetett szezonnak kiáltották ki és tisztában voltak vele, hogy nem tudták teljesíteni a szerződésben leírt feltételeket. Úgy vélték, hogy az extra évvel kompenzálni tudják majd a sikertelenségeket.”

Azonban a Brit Nagydíjon felbukkant a színen Helmut Marko, aki egy helyi McDonanld’s-ban ült le tárgyalni Masashi Yamamotoval, a Honda jelenlegi motorsport elnökével. Két hónapra rá a McLaren bejelentette, nem akarnak tovább együttműködni a japán gyártóval, ez pedig azért történhetett meg, mert a Honda nem akarta aláírni az opcionális kitételt, ők akkor már ugyanis a Toro Rossoval szerettek volna együttműködni az elkövetkezendő évben. A terv úgy hangzott, hogy 2018-ban a fiókcsapattal karöltve és az adatokat kielemezve megvizsgálják közösen, hogy jövőre (2019-ben) alkalmas lesz-e a Honda arra, hogy betegyék motorjaikat a Red Bullos konstrukcióba.

,,Igen a McLaren sokat segített nekik abban, hogy újra felvegyék a fonalat és megértsék a kilépésük után megváltozott sportágat. Tudták, hogy az erőforrás, amivel ellátták a briteket nem volt versenyképes, ám felmérték azt, hogyha győzni akarnak az F1-ben, akkor arra lesz szükségük, hogy mind a konstrukció, mind hajtáslánc jó legyen, és ne csak az egyik fél szuperáljon. Mikor számításba vették a lehetőséget az új partnerek keresése kapcsán a fő szempontok között az szerepelt, hogy az alakulat képes legyen versenyképes autót gyártani és előkelő helyen tudjon végezni. Egyedül ezeknek a feltételeknek a Red Bull felelt meg.”

2018-ban tehát, egy évvel a McLaren és a Honda szakítását követően bejelentették, hogy a japánok jövőre már a Red Bullt is ellátják erőforrással a Toro Rosso mellett. A Honda a legjobb döntést hozta meg, mint kiderült és mindez azért történhetett meg, mert nem voltak hajlandóak aláírni a McLarennel a két éves opciós szerződést, mert azt szerették volna, ha a megállapodásuk három évre szól.