KezdőlapFormula 1Ezért kellett Vettelnek távoznia a Ferraritól!

Ezért kellett Vettelnek távoznia a Ferraritól!

-

Eddig csak az volt nyilvános, hogy Sebastian Vettel és a Ferrari tárgyalásai zsákutcába értek, és a négyszeres világbajnoknak ezért kell elhagynia a maranellói istállót az idei szezon végén. Azonban most kiderült a német távozásának valós oka.

A német még 2015-ben csatlakozott a Ferrarihoz azzal az álommal, hogy véghez viszi azt, amit a gyerekkori példaképének, Michael Schumachernek is sikerült: megülni az ágaskodó lovat és csúcsra juttatni a vörösöket.

Azonban öt közös év és 104 közös versenyt követően Vettel csupán 14 győzelmet tudott szerezni, azonban a világbajnoki címet nem, csak két összetettbeli második helyet 2017-ben és 2018-ban.

A keddi nap folyamán pedig hivatalossá vált, hogy Vettel és a Ferrari külön utakon fogja folytatni a 2021-es szezontól kezdődően. A németnek ugyan még van esélye megnyerni a 2020-as idényt, azonban ez több szempont miatt is valószínűtlen. Egyfelől egyáltalán nem biztos, hogy láthatunk-e idén Forma-1-es versenyt, másrészt a szezonközi tesztek alapján a Ferrari csupán a harmadik erő volt a Mercedes és a Red Bull mögött.

Vettel azzal a céllal érkezett Maranellóba, hogy újra rávezesse a Ferrarit a siker útjára és megszakítsa a balszerencse sorozatukat, ami miatt a 2008-as konstruktőri bajnoki cím óta egyetlen bajnoki címet sem tudtak szerezni a száguldó cirkuszban.

A La Gazzetta dello Sport riportere, Luigi Perna azonban kideríthette a szakítás valódi okát. Az olasz riporter információi szerint Vettel egy két éves szerződést szeretett volna kötni az olasz istállóval és még a fizetéscsökkentésbe is belement volna. Azonban a német követelőzése nem tetszett a Ferrari vezető elnökének, John Elkannak, aki azonnal lefújta az összes addig folyamatban levő tárgyalást és ajtót mutatott a négyszeres világbajnoknak.

Nagy kérdés, hogy mi lesz így Vettel sorsra a továbbiakban? Vajon keres magának egy új kihívást és leszerződik a Renaulthoz vagy pedig tényleg befejezi Forma-1-es pályafutását és szögre akasztja a bukósisakját?