KezdőlapFormula 1Hamilton: Idén úgy fogok menni, mint a gép

Hamilton: Idén úgy fogok menni, mint a gép

-

Lewis Hamilton kijelentette, hogy a 2020-as szezonban olyan lesz majd, mint egy gépezet. A Mercedes britjének már az idei szezonban lehetősége lesz beérnie az eddigi csúcstartó Michael Schumachert világbajnoki címek tekintetében.

A regnáló bajnokot a 2017-es szezon óta senki nem képes megállítani a Forma-1 jelenlegi mezőnyéből. Ebből következik, hogy Hamilton az utóbbi három évben mind a három alkalommal bajnok lett és már csak egy világbajnoki címre és négy futamgyőzelemnyire van a hétszeres világbajnok legenda két, sokáig megdönthetetlennek tűnő rekordjaitól.

A brit bajnok minden alkalommal hangoztatja, hogy szívesen venné, hogy ha egyszerre több versenyzővel is küzdhetne egyszerre a bajnoki koronáért. A jelenlegi mezőnyből Valtteri Bottasnak, Sebastian Vettelnek, Charles Leclercnek és Max Verstappennek lenne esélye megszorongatni Hamiltont és az idei szezonban az előbb említett négy versenyző minden erejével azon lesz, hogy megnehezítsék a 87-szeres futamgyőztes brit dolgát.

Azonban Hamilton már most figyelmeztette ellenfeleit, hogy az idei szezonban sem tervezett visszább venni az eddigi tempójából és az idei szezonban úgy akar menni majd, mint egy gép. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a brit egyik mostani Instagram posztja, amiben leírta, hogy mennyire hálás az összes Mercedes dolgozónak a kemény munkájáért, amit a téli szünet során végeztek el.

„Soha nem is álmodhattam volna jobb otthont magamnak, mint amiben most jelenleg vagyok,” – írta Hamilton a csapatáról a közösségi oldalán. „Minden egyes nap megköszönöm Istennek, hogy egy olyan családot adott a számomra, akik lehetővé tették azt számomra, ahol most vagyok.

„Ehhez az otthonhoz pedig számos olyan emlék tartozik, amikre örömmel gondolok vissza és mindig több mosolyt csal az arcomra,” – ismerte el a Mercedes britje. „Békében vagyok, amikor itt vagyok és itt képes vagyok gondolkodni és építeni a testemet, szóval tökéletesen bírom magam edzeni a következő szezonra. Olyan leszek majd, mint egy gép. Egy olyan szintet fogok képviselni, amit még soha tettem meg a korábbiakban,” – figyelmeztetett a regnáló bajnok. „Ahova megyünk, ott terjedni fog a szeretet és a pozitivitás is.”

Hamiltonnak az idei szezon végén le fog járni a szerződése a brackleyi istállóval, azonban mindenki arra számít – beleértve a Mercedes csapatfőnökét, Toto Wolffot is -, hogy a brit pilóta nem fog csapatot váltani 2021-re és meg fogja hosszabbítani a szerződését az Ezüst Nyilakkal.