KezdőlapFormula 1Hivatalos: Alonso visszatér az F1-be, újra a Renault-nál!

Hivatalos: Alonso visszatér az F1-be, újra a Renault-nál!

-

Igazak voltak a pletykák, mostanra hivatalosan is bejelentették, hogy Fernando Alonso veszi át jövőre Daniel Ricciardo helyét a Renault-nál. A kontraktus két évre szól.

Így a most 38 éves spanyol versenyző két év kihagyás után tér majd vissza a Forma-1-be. Ahhoz a csapathoz, melyhez már harmadjára szerződik le, és amellyel 2005-ben és 2006-ban világbajnoki címet szerzett.

A Renault nagyon rejtélyesen jelentette be Alonsót, először csak utalásokat tett rövid kis videókkal, noha már ezekből is egyértelmű volt, hogy miről és kiről van szó.

314 nagydíj indulásával, 32 győzelmével, 97 dobogós helyezésével Fernando az egyik legsikeresebb Forma-1-es versenyzőként csatlakozik a Renault DP World F1 Team-hez. A csapat és Fernando között erős a történelmi kötelék, hiszen együtt két világbajnoki címet is nyertek, ami a jövőjükre nézve döntő jelentőségű lehet.

Cyril Abiteboul, a Renault Sport Racing igazgatója:

„Az, hogy leigazoltuk Fernando Alonsót, az a Renault csoport elhivatottságát is mutatja a Forma-1 iránt, valamint azt, hogy vissza akarunk térni a csúcsra. Jelenléte a formálódó csapatunknál rendkívüli tényező, ahogy a márka sportosságát is nagyon hangsúlyozza. A csapat, közte és a rajongók közötti kapcsolat révén természetes volt, hogy őt választjuk. A múltbéli sikerek okán merészeljük feltételezni a jövőbenieket is. Tapasztalata és eltökéltsége okán a legjobbat hozzuk ki magunkból, és megfeleljünk a modern Forma-1 kihívásainak. Gyorsan fejlődő csapatunkhoz olyan versenykultúrát hoz amellyel nyerünk, és amellyel együtt legyőzzük az akadályokat. Esteban mellett a feladata az lesz, hogy a lehető legjobb állapotúra hozza fel a Renault DP World F1 Team-et a 2022-es szezon előtt.”

Fernando Alonso:

„A Renault a családom, a legfontosabb emlékeim a Forma-1-ből, a két világbajnoki címem, de most előre tekintek. Büszkén és tele érzelmekkel térek vissza ahhoz a csapathoz, akik megadták a karrierem kezdetén nekem a lehetőséget, és most velük újra a csúcson lehetek. Vannak alapelveim és céljaim, amely összhangban van az istálló projektjével. Tiszteletreméltó a téli szünet alatti fejlődésük, és hiteles. A 2022-es célok elérése miatt pedig az összes versenytapasztalatomat megosztom a mérnökökkel, szerelőkkel és a csapattársaimmal. A csapat vissza akar térni a dobogókra ahogy én is, és ehhez minden eszköz adott.”