Késő este az FIA kihirdette, elutasították a Red Bull óvását, és legálisnak minősítették a Mercedes DAS-rendszerét.

Még túl sem esett a mezőny a vasárnapon, de a csillagosoknak máris sikerült győzelmet aratniuk. A Szövetség úgy határozott, hogy nem vét a parc fermé szabályok ellen a különös innováció, így a “Fekete Nyilak” bátran használhatják azt.

A pénteki napon a Mercedes bevetette a szabadedzéseken a DAS-t, ugyanis arra voltak kíváncsiak, mennyire érné meg nekik a futamon használni a találmányt. A Red Bull már Ausztráliában is bejelentette, hogy ha ellenfelük alkalmazza az újítást, akkor ők óvást nyújtanak be, ám a melbourne-i hétvégén erre nem kerülhetett sor.

Christian Horner a Sky Sportsnak azt nyilatkozta az első szabadedzés közben, hogy feltettek pár kérdést a Szövetségnek, így arra várnak, hogy azokra válaszokat kapjanak.

Késő délután az osztrák csapat úgy döntött, hogy hivatalosan is panaszt tesz, és a technikai szabályzat 3.8-as és 10.2.3-as cikkelyére hivatkozva szabálytalannak titulálja a DAS-t. A 3.8-as regula az aerodinamikáról és annak elemeinek “mozgásáról” szól, míg a 10.2.3-as azt mondja ki, hogy menet közben a felfüggesztésen nem lehet állítani.

A stewardok ezután összeültek, majd meghallgatták Nikolas Tombazis társaságában a csapatok képviselőit (kit személyesen, kit videókapcsolásban). A versenyfelügyelők és az FIA technikai részlegének a vezetője végül megállapította, hogy bár nem szokványos módon, de a DAS a Mercedes kormányrendszerének a része. Ennél fogva az innováció nem vét a szabályok ellen, így tehát legálisan használható.

,,Egyszerű lenne csakúgy szabályellenesnek minősíteni a DAS-t, ha az nem lenne a kormányrendszer része. Ezért a vita főtémáját az szolgáltatta, hogy a szóbanforgó megoldás az említett elemhez tartózik-e vagy sem. A versenyfelügyelők azt a döntést hozták, hogy a DAS a kormány részét képezi. A rendszer így a kormány legitim tartozékának tekinthető, ezért nem sérti meg a felfüggesztésre és az aerodinamikai elemekre vonatkozó előírásokat.” -olvasható az FIA hivatalos közleményében.

A Mercedes így szabadon használhatja fejlesztését, ami állítólag segíti az abroncsok egyenletes felmelegítését, – ezáltal csökken a gumikopás és nő a tapadás mértéke – miközben maximális stabilitást biztosít a kanyarbejáratoknál.